Nem tudományos célú egy most publikált felmérés, de talán éppen ezért életszerűbb képet ad a hálapénz jellegéről, hatásáról, a beteg és az orvos motivációjáról. A kutatás a szülészetet vette górcső alá; készítői ötven esetet vizsgáltak 2015 októbere és 2016 márciusa között Magyarországon. A vizsgált esetek több mint háromnegyedében fizettek hálapénzt a szülésért, átlagosan 52 ezer forintot. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy-egy szülésnél ne érte el vagy haladta volna meg a fizetett összeg a százezer forintot.
Aki csak tehette, fogadott orvost választott, ami minden esetben maga után vonta a hálapénzfizetést is. Az ötven vizsgált esetből 13-an adtak pénzt a szülésznőnek is, az összegre vonatkozóan azt írták: ötezer és 45 ezer forint között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.