Aktuális

Válaszolt Orbán: ezért ment a stadion tetejére a török milliárdossal

Bors

Létrehozva: 2017.03.09.

Forrás: Réti Zsolt

Néhány hete írtuk meg, hogy Orbán Viktor igen magasra merészkedett a Videoton–Újpest bajnoki meccse előtt, felmászott ugyanis a felcsúti Pancho Aréna tetejére, a stadion fényszóróinak is helyet adó karzatra. Ezt nem egyedül tette, egy többfős társasággal járta körbe a korláttal védett részt, és a magasból mutogatta a környéket vendégeinek. Akkor azt is megírtuk, az egyik vendég igen prominens személy, Adnan Polat török milliárdos volt, a Galatasaray futballklub volt elnöke, egyben Recep Erdogan török elnök jó barátja. De nem lehetett tudni, mi volt a találkozó célja.

Most azonban Orbán – illetve nevében a Miniszterelnöki Kabinetiroda – reagált az Együtt politikusának kérdésére. – A miniszterelnök programja magántermészetű volt, ezért arról a minisztérium nem tud tájékoztatást adni – húzta alá a kabinetiroda Szabó Szabolcsnak, a választ a parlament honlapján tették közzé.

Orbán és Polat egyébként hivatalosan eddig nem találkoztak, a kormányfő sajtóirodája eddig egyetlen újság megkeresésére sem volt hajlandó elismerni ismeretségüket, és a Borsnak a Miniszterelnöki Sajtóiroda sem árult el semmit a találkozó részleteiről. Pedig Polat a magyar diplomácia egyik fontos kapcsolata: az ő cége üzemelteti a magyar kereskedőházakat Törökországban, és az ő isztambuli irodaházában székel a magyar főkonzulátus. Ráadásul a Magyar Narancs tavalyi fotói szerint Polat együtt ebédelt a miniszterelnök lányával, Orbán Ráhellel és férjével, Tiborcz Istvánnal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715029219
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715029219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715029219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?