Aktuális

Melinda: Le kellett mondanom a lányomról!

R.K.

Létrehozva: 2017.03.19.

Egészen kicsi kora óta harcol az életben maradásért egy hatéves kislány. Gittácska két hónaposan súlyos agyvérzést kapott. Vér szerinti szülei le­mondtak róla, szerencséjére azonban egy szerető családhoz került. Ennek ellenére az élete egy valóságos kálvária.

– Csak egy gyerekünk lehetett, így a párommal 2011 nyarán úgy döntöttünk, hogy elvállaljuk egy halmozottan hátrányos, egyesztendôs kislány nevelését. Gittácska a mai napig epilepsziás, vízfejű, látássérült és kétoldali bénult is egyben. A táplálása nagy odafigyelést igényelt, de megtanultunk a nehézségekkel együtt élni. Hároméves korában azonban megváltozott minden. Elkezdett fulladni és hányni, a probléma pedig egyre súlyosabb lett – mesélte a Borsnak a kislány nevelője, Molnár Gézáné Melinda. Ezután kórházról kórházra, orvosról orvosra jártak, és több műtétre is sor került.

– A gyomor- és a bélproblémájára nem sikerült megoldást találni, pedig egy táplálószondát is beültettek neki. Végül már naponta vért hányt. Az orvosokon és a nővéreken egy idő után látszódott, hogy csak te­her a számukra, mivel sok munkát igényelt az, hogy szinten tartsák – mondta Melinda, aki egy pillanatra sem adta fel. Szerinte valójában ez zavarta az orvosokat.

– Folyamatosan megkaptam, hogy minek küzdök érte, miért nem mondok le róla. Felháborító, hogy egy orvos egyáltalán ilyet mer mondani. Egy tavaly júniusi műtét során sajnos Gittácska elkapott egy MRSA-fertőzést. Ezután nyomást gyakoroltak rám, kényszerítettek, hogy mondjak le róla. Nem volt más vá­lasztásom, be­került egy gyermekotthonba. Decemberben engedték csak, hogy meglátogassam. Nagyon leromlott az állapota, sírt, amikor meglátott. Rehabilitációra és kórházi kezelésre lenne szüksége, de ezzel nem törődnek. Szörnyű, hogy az utolsó reményt is elveszik tőle – mondta összetörten Melinda, aki úgy érzi: megfosztották a nevelt kislányától. Kerestük a gyermekotthont Gittácska állapotát illetően, de nem válaszoltak megkeresé­sünkre.   

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek