Jó napot, én vagyok a villanyszerelő! – mondta a meztelenül maszturbáló hevesi szatír

Jó napot, én vagyok a villanyszerelő! – mondta a meztelenül maszturbáló hevesi szatír

szeméremsértő
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 29. 21:49
A Füzesabonyi Járási Ügyészség a napokban benyújtott vádiratában négy rendbeli szeméremsértés vétsége mellett egy rendbeli magánlaksértés bűntettével is vádolja a férfit.
Bors

A 35 éves mezőtárkányi férfi egy év alatt öt alkalommal is hívatlanul és meztelenül jelent meg idegen nők lakóhelyén, hogy önkielégítést végezzen előttük.

Először 2015 őszén ment be egy sarudi ház bekerítetlen udvarára, ahol levetkőzött, majd, miközben a teraszon a rokonaival beszélgető háziasszonyt nézte, önkielégítést végzett. A nő fia észrevette ezt, megpróbálta felelősségre vonni a szatírt, de ő elmenekült a helyszínről.

2016. január 31-én délután a férfi otthon volt, amikor csupaszon kiment az utcafronti kerítéshez, és ott, a szemközti ház udvarán tevékenykedő nő felé fordulva maszturbált. Ekkor a nő élettársa volt az, aki elzavarta a vádlottat a kerítéstől.

A férfi 2016. júniusában, majd októberében is megismételte korábbi cselekményeit, előbb Mezőtárkányban, majd Füzesabonyban. Az első helyszínen meztelenül járkált a sértett udvarán, és – azért, hogy felhívja magára a figyelmet – azt kiabálta, hogy „Jó napot, én vagyok a villanyszerelő!”

Füzesabonyban pedig a vádlott egy lakóépület közelében, a másfél méter mély vízelvezető árokban végzett meztelenül önkielégítést akkor, amikor egy 17 éves lány az édesapja társaságában a közelében tartózkodott. A rendőrség a tetten ért elkövetőt ekkor vette őrizetbe, majd a nyomozási bíró – az ügyészség kezdeményezésre – elrendelte az előzetes letartóztatását.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben börtönbüntetést szabjon ki, melynek végrehajtását próbaidőre függessze fel, egyben rendelje el a vádlott pártfogó felügyeletét, valamint kötelezze őt a csaknem kétszázezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.