Nem tanult rajzolni, mégis elképesztő mintákat fest, ráadásul körmökre Kószás Krisztina. Négy éve foglalkozik műkörmökkel, de sosem gondolta volna, hogy hobbiként a körömfestést választja.
– Másfél éve elvégeztem egy zselés festőtanfolyamot. Ott inkább csak virágokat festettünk, de úgy éreztem, ki lehet ebből mást is hozni. Bánatomra a kuncsaftjaim nem kértek még tőlem ehhez hasonló mintákat, de remélem valaki bevállalósabb lesz, és elkészíthetek neki valamilyen arcot vagy figurát – meséli Krisztina.
Eddig összesen öt versenyen vett részt, és mindegyiken dobogósként zárt. A versenyekre úgynevezett tipboxot kell csinálni egy meghatározott témában. A minta nagyságához mérten összeragasztott körmökre kell festeni a művet. Egy ilyen köröm elkészítése Krisztina számára meglepően kevés időt vesz igénybe, mindössze egy órát, pedig több rétegben kell megfesteni. –
Eddig száz festményt készítettem, de a célom, hogy a telefonomban lévő összes képet megfessem. Tudni kell, hogy én képgyűjtő vagyok, tehát ez 11 ezer fotót jelent…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.