Idén már nem lesz új koalája a fővárosi állatkertnek

Idén már nem lesz új koalája a fővárosi állatkertnek

stressz
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 24. 09:30
Nem a stressz ölte meg a pesti koalákat.
Huszti Zoltán

Januárban bélgyulladásban az egyik, pár napja daganatos betegség miatt a másik budapesti koala is elpusztult. Helyükre szívesen fogadna új példányokat a fővárosi állatkert, s a feltételek adottak is, ám idén erre már nem valószínű, hogy sor kerül. A vá­rosi pletykákkal ellentétben viszont – az intézmény szerint – szó sincs arról, hogy az állatok betegségében valamilyen stresszes körülmény játszott volna szerepet. 

– A stressz nem jellemző állatkerti tényező, az a va­donban lényegesen nagyobb, mert ott mindennap meg kell küzdeni az életért – érvel Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. – Az állatkertek nagyobb biztonságot nyújtanak, és ott tovább is élnek az állatok. Egyébként minden állatkerti koala az ausztrál állam tulajdona, és három szigorú feltétel megléte szükséges a tartásukhoz. Nálunk ez megvolt, megvan. 

Mint megírtuk: a táplálékot Dél-Angliából „üzembiztosan” be tudja szerezni az állatkert, emellett van speciális „koalás” szakképzettségre szert tett dolgozójuk is.

– A daganatos betegség a koaláknál Ausztráliában, a természetben is típusos. A pusztulásukat hatvan százalékban ez okozza. A betegséget mi is felismertük, ez a nyirokcsomók megnagyobbodásából kiderült, de a rák náluk is gyors lefolyású betegség, gyógyítani nem lehet. A két közeli haláleset szerencsétlen véletlen – magyarázta Hanga.

Koalát vásárolni a fentiek értelmében nem lehet, így eszmei ára sincs. Igényelni kell. 

– Már meg is tettük, de az európai ál­latkertek állománya elöregedett, úgyhogy új példány csak Ausztráliából érkezhet – tette hozzá a szakember.

Múzeumba kerülnek

A ritka állatoknál bevett gyakorlat az állatkertben, hogyha elpusztulnak, maradványaik boncolás után a Természettudományi Múzeumba kerülnek. A gondozók és a látogatók lelki érzékenységére tekintettel azonban csak évekkel később állítják ki őket. Egy szélsőséges példa: csak tavalytól látható egy 1866-ban elpusztult kenguru földi maradványa.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.