Hallottak már ilyet? Négy órát csúszott a gép indulása egy egér miatt

Hallottak már ilyet? Négy órát csúszott a gép indulása egy egér miatt

késés
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 05. 18:00
<p>Még a légitársaság sem tudta igazán komolyan venni a problémát.</p>
Bors

Négy (!) órát csúszott a British Airways egyik, Londonból San Franciscóba tartó gépének indulása szerdán, miután a menetrendszerinti járat átvizsgálásakor felfedeztek egy egeret. A rágcsáló persze nem jöhetett, amit az utasok elég jó hangulatban fogadtak. Az egyik utas a Reutersnek úgy nyilatkozott: „Egyértelmű, hogy egy egér sem léphet be az Egyesült Államok légterébe útlevél nélkül” - míg egy másik a következőt írta ki a Twitterre: „Biztos nem volt visája.”

Tegyük hozzá, maga a légitársaság is érezte, hogy itt bizony a humor eszközével lehet tompítani a négyórás késés okozta feszültséget, ezért amikor végre beszállhattak az utasok, akkor is így fogalmaztak: „Minden kétlábú utasunk folytathatja az útját Kaliforniába” - valamint hivatalos közleményükben is ez volt olvasható: „Tudjuk, hogy majdnem mindenki San Franciscóba akar repülni, de ezúttal volt egy apró utasunk, akit vissza kellett küldenünk a kapuhoz” - írja a Huffington Post.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.