Épp sitten ült, de ez sem akadályozta "munkájában" a telefonos csalót

Épp sitten ült, de ez sem akadályozta "munkájában" a telefonos csalót

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 30. 11:50
Cellájából próbált egy nyugdíjastól százezreket kicsalni. Naná, hogy lebukott.
Bors

Elképesztő bűntény történetét osztotta meg közleményében a Veszprém Megyei Főügyészség: egy 32 éves férfit az sem tartott vissza, hogy telefonos átveréssel próbáljon idősektől pénzt lehúzni, hogy épp börtönben ült. 

A vádirat szerint a férfi 2016. májusában egy cellájába becsempészett mobiltelefonon felhívott egy Pápa környéki faluban élő nyugdíjast azzal, hogy közműtartozása van, és már elindultak hozzá, hogy kikapcsolják az áramot. A férfi először 320 ezer forintot követelt, az összeg később pedig már 420 ezerre nőtt - eddigre ugyanis egy nemlétező vízszámla-tartozást is "hozzácsapott".

Míg a csaló egy újabb telefonhívással rávette a saját édesanyját, hogy vegye át a pénzt a nyugdíjas asszonytól (ő maga ugyanis értelemszerűen nem tudott személyesen részt venni az akcióban, hiszen épp egy cellában ült), addig a sértett a lányát hívta - aki biztosította, semmiféle tartozás nincs. Ezt követően értesítették a rendőrséget, akik végül tettenérték a lesittelt férfi pénzt átvevő anyját - innen már nem volt nehéz felgöngyölíteni a bűntényt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.