Családját itt hagyva még idén külföldre költözik Hujber Ferenc

Családját itt hagyva még idén külföldre költözik Hujber Ferenc

külföldi munka
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 06. 07:42
Bors

Hujber Ferencnek drasztikus környezetváltozásra van szüksége, valamint szeretne ismét összecsiszolódni feleségével, Cynthiával, emiatt döntött úgy, hogy külföldre költözik. Először csak ő, majd pár év után – ha előkészítette már a terepet – családja, Cynthia, Noel és Noa is követi – tudta meg a Blikk.

Hujber még az idén költözne, ahogy véget érnek a Valami Amerika 3. forgatásai, a cél pedig Kanada.

Arról már korábban is beszélt a színész, hogy elhagyja Magyarországot (igaz, akkor azért, mert magányra vágyott), de most erről nem akart bővebben nyilatkozni a lapnak. Egy barátja viszont azt mondta, Hujber most nem térne vissza Magyarországra.

Ezt erősíti meg a színész korábbi, Joshi Bharatnak intézet szavai is: „Nem esik jól a színészet, nem érdekel már. Nem szeretek emberek közé menni, így a színházba is úgy megyek be, hogy magamra húzom a kapucnit. Szépen lassan köszönök el ettől az egésztől”.

Nem először költözne el Magyarországról Hujber Ferenc. 2004 és 2007 között már élt Londonban, előbb pizzafutárként majd pincérként dolgozott a brit fővárosban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.