Brutálisan megöltek egy szlovák hajléktalant, a holttestét a kukába dobták

Brutálisan megöltek egy szlovák hajléktalant, a holttestét a kukába dobták

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 24. 11:40
Bors, Délmagyar

A bécsi bűnügyi nyomozó hivatal indított vizsgálatot egy 58 éves, szlovák állampolgárságú hajléktalan meggyilkolásának ügyében, akinek holttestét egy szeméttelepen fedezték fel, miután egy szemeteskocsi odavitte – írja a Parameter.sk.

A szemetesek kocsijába szerdán került bele a holttest, amikor a szemeteskocsi Bécsből Grazba vitte a szeparált műanyag hulladékkal.

Az 58 éves férfi korábban Bécsben tengődött hajléktalanként. A boncolása során kiderült, hogy még életében súlyos fej- és nyaksérülést okoztak neki. Vélhetően ebbe halt bele. Ezt követően dobták a kukába, majd már csak a telepen került elő.

A rendőrség jelenleg keresi azt a kocsit, amely elszállíthatta Grazba. Arra számítanak, hogy fontos nyomok lehetnek benne. 

Ezzel egyidejűleg a bécsi hajléktalanok körében is kérdezősködik a rendőrség, illetve azokon a szálláshelyeken, ahol az illető is megszállt korábban. A nyomozás egyelőre eredménytelen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.