A professzor tehetett róla, hogy az interjúját a gyerekei híressé tudták tenni

A professzor tehetett róla, hogy az interjúját a gyerekei híressé tudták tenni

hírnév
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 15. 10:30
Bors

A mára leghíresebb koreai szakértő vált, Robert Kelly és neje, Kim Jung-A először szólalt meg a BBC-nek adott legviccesebb interjújával kapcsolatban. Mint ismert, a szakértő éppen Skype-on nyilatkozott a hírcsatornának, amikor először lánya, majd fia - az utóbbi egy bébikomppal - megjelent a dolgozószobájában, majd pár másodperccel később neje is becsúszott a képbe, hogy kivigye a kicsiket a szobából. A videót felkapták a világon szinte mindenhol, hiszen nemcsak nagyon vicces volt, de több más miatt is lehetett róla beszélni. 

MInt Kelly elmondta, neje a nappaliban épp rögzíteni akarta, ahogy nyilatkozik, amikor a lánya felfokozott érzelmi állapotban - vidáman, mert előző nap születésnapot ünnepeltek - táncolva megjelent a dolgozószobájában. Őt követte öccse  - mint általában -. “Amint a lányom kinyitotta az ajtót, láttam a képernyőn, hogy bejött. Azt hittem, szűkebbre veszik a kamera látószögét, de amikor a fiam is megjelent, akkor már tudtam, hogy nem, és ennek lőttek” - mesélte a professzor.

“Ő általában bezárja az ajtót, de most nem tette meg. Amikor megláttam, hogy nyitva van és a gyerekek sehol, tudtam, hogy káosz lehet bent” - mesélte az asszony a The Wall Street Journalnak. A videót eddig több mint 84 millióan nézték meg. A BBC az interjú után 15 perccel engedélyt kért a családtól, hogy kirakja a netre a felvételt, és sikerült is meggyőzni őket, habár tartottak tőle, hogy kinevetik őket az emberek a történtek miatt. 

Kellynek másnap már a telefonját repülési módra kellett állítania annyi értesítést kapott a Twitteren és a Facebookon. A szakértő azt mondja, pozitív visszajelzéseket kapott a legtöbb embertől. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.