Szívszaggató hívásuk a mentősökhöz sem mentette meg a szülőket az előzetestől

Szívszaggató hívásuk a mentősökhöz sem mentette meg a szülőket az előzetestől

heroin
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 21. 16:30
Bors

A clevelandi Charles Dowdy és Danielle Simkio (mindketten 31 évesek) kétségbeesetten hívták a mentőket, hogy „valamilyen okból nem lélegzik” a nyolcéves fiúk. A hívásról késztett felvételen hallható, ahogy az apa arra kéri a diszpécsert, nagyon siessenek, a gyereküknek fájdalmai vannak, majd odaordít felségének, hogy győződjön meg arról, tényleg nem lélegzik-e a kicsi, majd kiderült „gurgulázó hangokat” azért kiad.

A pár az ágyukban feküdt, mikor azt vették észre, hogy a gyerek nem lélegzik a szája pedig elkékült. „Azt hiszem, aludt, és azt történt, hogy megfordult, és azt gondolom, így nem tudott lélegezni. A párnába süppedt az arca és megfulladt” – magyarázta az apa a diszpécsernek.

Az apa azt is mondta, hogy a fia hétéves, pedig a papírok szerint nyolc. És nem ez volt az egyetlen, amiről nem mondott igazat.

A mentősök azonnal kórházba szállították a gyereket, ahol a vizeletvizsgálatkor heroint találtak a szervezetében.

A fiú zoknijában egy játékóra is heroint valamint receptköteles gyógyszereket rejtett.

A szülőket azonnal kihallgatta a rendőrség, akik elismerték, aznap korábban drogot használtak. Azonnal előzetesbe helyezték őket, azt pedig megtiltották nekik, hogy láthassák a gyereküket, akit rokonoknál helyeztek el ideiglenesen. Szerdán áll először a bíró elé Dowdy és Simkio kábítószer birtoklás és kiskorú veszélyeztetése miatt – írta a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.