Pusztul az ország egyetlen tamagocsitemetője

Pusztul az ország egyetlen tamagocsitemetője

temető
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 09. 09:30
Korhadó fejfák jelzik, hogy rég nem búcsúztattak már tamagocsit, azaz kis japán játék kütyüt a dunaszekcsői löszfalban. Az enyészeté lett a több száz sírhely.
V. Zs. 

Jó pár évvel ezelőtt a baranyai falu egészen sokszor volt a média figyelmének kö­zéppontjában, leginkább egy em­bernek, Pazaurek Dezső­nek köszönhetően. Ez a férfi el­képesztően őrült és mókás öt­leteivel tudott hírnevet szerez­ni a településnek. Többek kö­zött a 90-es évek végén kialakította a japán játék virtuális, elpusztult állatkáinak temetőjét is, méghozzá az általa vezetett étterem és panzió melletti löszfalban. Az egyedülálló ötlet feltette a világtérképre Dunaszekcsőt.

– Több száz lyukat fúrtunk a tamagocsiknak. Nem tudtuk gépesíteni a dolgot, így a szőlőtőkék ültetéséhez használt kézi fúrót használtuk. De legalább a gyurgyalagok­nak is segítettünk, hogy a löszfalban fészkelhessenek – árulta el Kiss-Gadó Csaba, aki Dezső szakácsaként dolgozott évekig. Hozzátette, a temetések mindig vasárnap, ebéd után zajlottak, és a Mikulás vezette a szertartásokat.

Pazaurek Dezső 2008-ban elhunyt. Mint kiderült, saját makacssága is köz­rejátszott eb­ben. – Nagy állatbarát volt. Egyszer egy bika hozzányomta a lábát a kerítéshez, és durván összeroncsolta azt. Az orvosok le akarták vágni a sérült végtagot, ő azonban hallani sem akart róla. Végül aztán ebből lettek olyan szövődményei, amelyek miatt rákos lett és meghalt – tudtuk meg Kiss-Gadó Csabától.

A mókamester halála a falunak sem tett jót. A temető ottjártunkkor már csak egy szétmállott, virtuális kísértetek járta helynek hatott, amelyről ismeretek híján meg sem lehetett volna mondani, micsoda.

De a település is egyre nehezebb helyzetben van. Bár a Pa­za­urek által létrehozott dunaszekcsői alapítvány mű­ködtette kultúrházban nagy élet van, az utcák csendesek, több épületen ott virít az Eladó táb­la. – Milyen hely az, ahol még a ben­zin­kút is bezár? – fa­kadt ki egy kávézóban ül­dö­gélő Attila, aki szerint Dunaszekcső is olyan, mint a ta­ma­gocsi. Ha nem fi­gyel­nek oda rá, előbb-utóbb elpusztul.        

Kijelzőn etették az állatot 

A tamagocsi egy japán játék, amelyet 1996-ban dobtak piacra, és rövid idő alatt világszerte hatalmas sikert aratott. A gyerekeknek szánt, kis kijelzővel és néhány nyomógombbal ellátott eszköz lényege a virtuális állattartás volt. A játékban egy kis, aranyos lényt kellett gondoznunk, mintha a valós házi kedvencünk lenne. Ha megéhezett, etetnünk kellett, ha megbetegedett, a gyógyulásáért küzdhettünk. Ha pedig rossz gazdik voltunk, állatkánk elpusztult. Utóbbiban látta meg a fantáziát aztán Pazaurek Dezső.

Vízlépcső slagból

A több mint két méter magas Pazaurek Dezső nem csak termete miatt volt feltűnő jelenség. Mindig elképesztő dolgokkal nevettette, mozgatta meg a környezetét. Egy slag és egy lépcsősor segítségével Dunaszekcsőre álmodta meg a vízlépcsőt, kitalálta a nyári Mikulást, létrehozta a jugoszláv háborúba kamukirándulásokat szervező Rizikó Tourst. Emellett kötélhúzást szervezett a Duna két partján fekvő, szomszédos Dunaszekcső és Dunafalva között is. A hírek szerint utóbbi község csak amiatt tudott győzni, mert a helyiek traktor után kötötték a kötelet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.