Piásan hajtott a rendőrök közé a fiatal férfi egy Győr melletti faluban

Piásan hajtott a rendőrök közé a fiatal férfi egy Győr melletti faluban

ital
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 14. 10:33
Az ütközést az útesten álló rendőrök azzal kerülték el, hogy elugrottak a jármű elől.
Kisalföld

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint a Győr környékén élő férfi 2016 nyarán ittas állapotban vezette autóját, majd az őt igazoltatni szándékozó rendőrök között – nagy gázt adva – elhajtott - közölte az ügyészség kedden.

A 37 éves vádlott alkoholt ivott a település sportpályáján, majd autóval indult otthonába. A településen a járőrök leintették a vádlott autóját, a vádlott azonban nem állt meg. Ehelyett gázt adott és autójával – a megengedettnél nagyobb sebességgel – az úttesten álló 2 rendőr felé hajtott. Az ütközést az útesten álló rendőrök azzal kerülték el, hogy elugrottak a vádlott járműve elől, amely így közöttük hajtott el.

Az ügyészség a vádlottat három bűncselekmény elkövetésével vádolja: ittas állapotban elkövetett járművezetéssel, közúti veszélyeztetéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal. A kiszabható büntetés – a halmazati szabályokra tekintettel - 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.