Nagy a titkolózás a Balaton Soundon történt erőszak körül

Nagy a titkolózás a Balaton Soundon történt erőszak körül

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 20. 07:55
Bors

Már hét hónapja, hogy két ájult lányt találtak a Balaton Soundon a DVBBS nevű zenekar öltözőjében. A Blikk megkereste a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy van-e bármilyen fejlemény az ügyben, de onnan azt a választ kapták, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem árulhatnak el semmit.

A zenekar ügyvédje, Papp Gábor sem tud semmit. Állítása szerint őt is csak akkor keresi meg a nyomozóhatóság, ha bármilyen fejlemény történik. De szerinte ebben nincs is semmi különös, hiszen a gyanúsítástól számítva két év áll a hatóság rendelkezésére a nyomozásra. Bár a nyomozati határidőt már többször hosszabbították meg.

A lap szerint az is érdekes, hogy Európában december óta nem zenélt a DVBBS, csak Amerikában.

Mint ismert, július elején a zenekar öltözőjében találtak két ájult lányt, egyikőjük Bényi Ildikó lánya volt. A DVBBS-ot a rendőröknek éppen csak sikerült még elérni a repülőtéren, ahol kihallgatták őket. Egyikőjüknél marihuánát is találtak. Később egy közleményben azt állították, semmi közük az esethez, mindenesetre feltűnő volt, hogy utána két hétig nem jelentkeztek a közösségi oldalaikon, pedig azelőtt, és azt követően is naponta írtak vagy raktak ki valamit oldalaikra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.