Két hónapja titok, hová tűnt Barbara

Két hónapja titok, hová tűnt Barbara

Tisza
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 09. 08:30
BLN

Egy bevásárlóközpont biztonsági kamerájának felvétele lehet a legfontosabb bizonyíték a vajdasági Vitéz Barbara eltűnése kapcsán. A 15 éves lánynak a zentai hídnál veszett nyoma immár több mint két hónapja. November 25-én este egy szülinapra indult három fiú barátjával, és a lány vallomásuk szerint a Tiszába esett. Holtteste azonban azóta sem került elő. 

A közeli üzlet kamerája rögzítette a fiatalok útjának egy részét, amit most vizsgálnak a hatóságok. – Nincs könnyű dolguk, mert a gyerekek csak rövid ideig láthatók rajta. A hídnál történtek már nem. De fontos bizonyíték lehet, mert Barbara barátainak vallomásai több ponton sem stimmelnek – informálta a Borsot a család egy közeli ismerőse, aki szerint vizsgálják, vásároltak-e a fiatalok alkoholt az este.

– Iszonyú nehéz lesz rekonstruálni a történteket, ha a szemtanúkra kell támaszkodni – tette hozzá. Az ismerős által elmondottakat a lány édesapja, Endre is megerősíti: szerinte hárman háromféle verziót mondtak a történtekről. – Azt, hogy a Tiszába esett, nem tu­dom, rajtuk kívül még ki hiszi el. Barbara világéletében iszonyodott a magasságtól, nem ment volna magától oda – mondta az apa korábban a Borsnak.

A férfi azóta is kitartóan küzd a család igazáért. – Két hó­napja várjuk, hogy nyílik a kapu, és belép rajta. Két hónapja, hogy a lányunkat a barátai elcsalták, és csak ők tudják, mit tettek vele – így az apa, aki megfogadta, kideríti, mi történt azon az estén.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.