Kiderülhet-e vajon a teljes igazság az országos botránnyá dagadó gyermekbántalmazási ügyben? A három gyermekük sérelmére elkövetett szexuális erőszak vádja alól 2015-ben felmentették a szülőket, a Budapest Környéki Törvényszék azt sem látta bizonyíthatónak, hogy K. Rudolf és neje patkánnyal, bogarakkal etette a kicsiket. Szabadlábra helyezésük után tavaly áprilisban exkluzív interjút adtak a Borsnak.
Ekkor – mintegy jelzésképp – készítették az asztalra a műanyag patkányt. – Az orvosszakértői vélemény nem tartja életszerűnek, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Miért nincsenek az anális behatolásra utaló markáns nyomok a gyerekeken? Ez a patkányevés egy marhaság. Itt nincsenek patkányok, szemben van egy óvoda, kérdezzék csak meg, láttak-e valaha a környéken rágcsálókat! – mondta akkor lapunknak Andrea, majd a házaspár arról is beszámolt, hogy számos atrocitás érte őket a börtönben az előzetes letartóztatás két éve alatt.
Szerdán valóságos hideg zuhanyként érte a szülőket a megismételt eljárásban hozott ítélet. Tizenhárom év börtön – a Fővárosi Törvényszék szerint igenis volt szexuális erőszak, patkányevés. Mikó Gergely tanácselnök az indoklásában közölte: az első eljárásban az egyik gyermek azért változtatta meg a szüleire tett terhelő vallomását, mert az őt meghallgató igazságügyi pszichológus-szakértő többször rákiabált: „Hazudsz! Ne hazudjál már!”
K. Rudolf már korábban sejthette, hogy a zárt ajtók mögött zajló megismételt eljárás nem sok jót tartogat számukra. Tavaly decemberben öngyilkosságot kísérelt meg. Szerdán az anya omlott össze látványosabban. Sírva fakadt és azt ismételgette: „Megölnek a börtönben.” Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A szülők újra rács mögé kerültek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.