Horror: szemét közé, ketrecbe zártak két roma nőt Olaszországban

Horror: szemét közé, ketrecbe zártak két roma nőt Olaszországban

bezárta
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 24. 13:15
Az esetről videó is készült, ez alapján azonosították az elkövetőket a hatóságok.
Bors

Egy olaszországi szupermarket dolgozói egy utcai hulladéktároló ketrecbe zártak két roma asszonyt, akik a hulladék között kutattak, és videót forgattak róluk, amit az interneten osztottak meg. Hatósági eljárás indult - jelentette az olasz sajtó pénteken.

Az eset a toszkánai Follonicában történt. A két nő egy szupermarketlánc egyik üzleténél, az utcai hulladéktárolókat körbevevő ketrecben kutattak a hulladék között. A szupermarket három dolgozója néhány percre rájuk zárta a ketrecet, majd elengedte őket.

A ketrecbe zárt és elkeseredetten kiabáló két nőről forgatott videót a helyi csendőrök is látták, azonosították a szupermarket dolgozóit, és azonnali eljárást indítottak a személyi szabadság súlyos megsértése miatt. Két férfi a ketrec mellett állva kinevette és gúnyolta a roma nőket, egy harmadik mindezt videóra vette.

Andrea Bellini, Follonica polgármestere elfogadhatatlannak nevezte az incidenst.
Hangsúlyozta, hogy a hatósági eljárással párhuzamosan a civil társadalom válaszadására is szükség van, hogy az esetet ne közöny kísérje.

Bejelentette, hogy Follonica önkormányzata a szolidaritás és a társadalmi integráció értékeit szorgalmazó kezdeményezésekkel kíván tenni ezzel a „minősíthetetlen" magatartással szemben.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.