Aktuális

Facebookon közölte a gyerekekkel: apátok meghalt, már el is temettem a kertben

Bors

2017. február 21. kedd 14:00

<p>Brutális módját választotta az asszony, hogy közölje szerelme gyermekeivel: édesapjuk távozott az élők sorából.</p>

Eddig sem volt épp felhőtlen a viszonyuk, ezt követően pedig alighanem életük végéig gyűlölni fogják néhai apjuk párját Alyn Pennycook gyermekei. A skót férfi fiával és lányával ugyanis egy rövid, szenvtelen üzenetben közölte mostohaanyjuk: „Ja igen, apátok meghalt...”

A gyerekek - akik csak név nélkül kívántak nyilatkozni a brit sajtónak - eleinte viccnek hitték a 46 éves Louise Khan Facebook-üzenetét. 

A tanárnő és 59 éves párja három évvel korábban költöztek Nagy-Britanniából egy portugál birtokra, ahol - a szomszédok elmondása szerint - igazi különcként, afféle hippi-életmódot folytatva éltek. Alyn Pennycook ez idő alatt saját gyermekeitől is eltávolodott, így azok, amikor meghallották a halálhírt, tényleg nem tudták mire vélni a dolgot. Noha a férfit állítólag a rák vitte el, ők nem is tudtak a betegségről - ezért joggal feltételezték, hogy mostohaanyjuk, Louise csak a bolondját járatja velük. Amikor azonban rájöttek, nem így van, jött az újabb hideg zuhany. „Amikor a temetésről kérdeztük, azt válaszolta: már mindenről intézkedtem. Túl vagyunk rajta, el van földelve” - idézte fel a bizarr üzenetváltást Pennycook lánya. Az asszony ezt követően még a telefonját is kikapcsolta, nehogy a gyerekek el tudják érni. 

Csak később derült ki, mit is akart azzal mondani: túl vagyunk rajta. A férfi holttestét ugyanis február kilencedikén megtalálták a hatóságok - a portugál birtok kertjében elásva. Mondanunk sem kell: Louise Khant letartóztatták.

A boncolás kiderítette: a nő igazat mondhatott, a testen ugyanis nem találtak erőszakos halálra utaló nyomokat. Alyn Pennycookkal valóban a rák  végezhetett - még valamikor szeptemberben vagy októberben! Azt, hogy a nő miért nem jelentette a halálesetet a helyi vagy a brit hatóságoknak, még nem tudni - mint ahogy azt sem, miért nem vitte kórházba a férfit, vagy miért nem értesítette a gyerekeket korábban...

„Nem kaptunk lezárást. Nincs semmi, ami felett gyászolhatnánk - se test, se hamvak. Ha agytumora volt, miért nem került kórházba? Szörnyen fájdalmas lehetett átesni mindezen otthon. Mindörökké gyűlölni fogom Lousie-t ezért. Elvette tőlünk a lehetőséget, hogy elbúcsúzhassunk az apánktól” - nyilatkozta az 59 éves elhunyt lánya.

Louise Khan jelenleg szabadlábon várja tárgyalását, mely még februárban elkezdődik. A vád ellene legalább egy holttest meggyalázása. Ha bűnösnek találják, akár két évre is börtönbe kerülhet - írja a Daily Mail.

További cikkek

Kellemetlen

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

Baleset

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

Ez is érdekelhet

kisalfold.hu

Egy tóban találtak rá az eltűnt csornai történelemtanár holttestére

metropol.hu

Kétségbeesetten kér segítséget Tibor! A budapesti férfi féltve őrzött kincsét lopták el betörők

origo.hu

Élelmiszerárstop: nem figyelmeztet, túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság

magyarnemzet.hu

Uniós biztos: a választásokig nem lehet szankcionálni Magyarországot

teol.hu

Gyalogost gázoltak, teljes útzár a 63-as úton

origo.hu

Bűnténnyé válhat mások AirTaggel való követése

nemzetisport.hu

Női kézi: közte 22 – a CSZKA Moszkva kiütötte a Rosztovot

vg.hu

Az omikron egyik alváltozata az eddigieknél is fertőzőbb lehet

borsonline.hu

Két mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre: Szörnyű tragédia történt Bács-Kiskun megyében

borsonline.hu

Öt évig titkolta, hogy pornós, rettentő kínos, ahogy lebukott a családja előtt

origo.hu

Kevésbé halálos iramban - Toyota GR Supra 2.0T teszt