Aktuális

Ezek a skótok! Hajszárítóval a gyorshajtás ellen?

Bors

2017. február 25. szombat 14:30

A skóciai Hopeman kisvárosának lakói háborút hirdettek a gyorshajtók ellen. A BBC jelentése szerint a városban van egy 60 mérföld óránkénti sebességkorlátozás, ám ezt nem sokan tartják be. A gyorshajtók ellen ugyan a hatóságok is küzdenek, ám ez nem nyugtatja meg a lakókat. A szomszédság már amúgy is mindent megtett, hogy elkerüljék a száguldozásból adódó baleseteket, például létrákat állítottak a hátsó udvaroknál lévő falakhoz, hogy a gyerekek az iskolából hazamenet így kerüljék ki a forgalmas útszakaszon való áthaladást.

– A legnagyobb veszélyt az átkelés jelenti – mondta az egyik megkérdezett, aki azt is elárulta, hogy a lakók már trükkhöz folyamodtak.

Egyre több helyen láthatók a városban a házak elé kihelyezett hajszárítók, vagy házuk előtt láthatósági mellényben hajszárítót tartó emberek, akik messziről éppen úgy néznek ki, mintha a rendőrség által használt kézi traffipaxot használnák. Azok az autósok, akik messziről kiszúrják az eszközt, azonnal lassítanak, így a városlakók sufnituninggal legalább részben elérik a céljukat.

A vállalkozásnak azonban nem örülnek a hatóságok, szerintük mindent elkövetnek a törvények betartásáért, és nincs szükség a lakosság közreműködésére.

További cikkek

Családi dráma

Megdöbbentő fordulat a gyermekével végző pornósztár ügyében

Halálos baleset

"Bűntudatom van" - először tért vissza Magyarországra Eva Rezesova a szabadulása óta

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

"Bűntudatom van" - először tért vissza Magyarországra Eva Rezesova a szabadulása óta

metropol.hu

Jó hírek érkeztek a szingli Szűznek, új szerelem van a láthatáron

travelo.hu

60 millió halból álló kolóniát fedeztek fel az Antarktiszon

kemma.hu

Szén-monoxid mérgezés volt egy tatabányai lakásban

origo.hu

Meleg étellel, kibélelt hellyel lehet védeni az állatokat a hidegben

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: íme, Máthé Dominik győztes gólja – videó

vg.hu

Földrengés rázta meg Görögországot és Pápua Új-Guineát is

fourfourtwo.hu

Hé, Ronald, akarsz dumálni? – Luis Suárez bosszúja

borsonline.hu

Felfoghatatlan: 4 gyermek maradt árván, szüleik pár nap eltéréssel haltak bele a koronavírusba

astronet.hu

Heti horoszkóp 2022. január 17-23.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók a hétre

origo.hu

Egy vastag köteg húszezrest mutogat az RTL Klub bukott sztárja a börtönbüntetése előtt