Bogyó 2 nem tudni miért nem áll lábra: MR-re küldték

Bogyó 2 nem tudni miért nem áll lábra: MR-re küldték

állatorvos
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 08. 11:30
Ny. A.

Az országban egyedül­álló módon MR-készülék segítségével próbálták megtalálni az okát, miért nem tud lábra állni a Hortobágyi Madárparkban élő rétisas, Bogyó 2.

– Eddig nem volt arra példa, hogy egy rétisast MR-vizsgálat alá vessünk. Bogyó 2 esetében viszont semmilyen vizsgálatból nem derült ki, miért nem tud lábra állni, miközben a lába teljesen ép. Az eredményekből az látszik, hogy a gerincvelőjében van elváltozás – magyarázta a Borsnak dr. Déri János, a madárpark vezetője.

A pontos diagnózisra még várni kell, további vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, mi áll a betegség hátterében. Műtéti feltárást terveznek az állatorvosok, még az is lehet, hogy amputálni kell a végtagot. Bogyó 2 egyelőre naponta többször mágneses kezelést kap, amitől azt remélik, hogy megakadályozzák a beteg testrészek elhalását.

A rétisas hat éve került a madárparkba, miután megmérgezték. Hosszú időbe telt, mire felépült. Úgy tervezték, hogy hamarosan visszaengedik a természetbe, de a betegsége miatt még az is lehet, élete végéig a parkban marad.

Lábat nyomtattak a lónak

Néha elkerülhetetlen, hogy az állatok sérült testrészét protézissel pótolják. A Hortobágyi Madárparkban élő másik rétisasnak, Lucának például beakadt a lába egy faágba, amitől a végtag olyan mértékben roncsolódott, hogy műlábat kapott.

Törökország partjainál találtak rá az Akut-3-nak elnevezett tengeri teknősre. Koponyájának jobb fele szinte teljes egészében szétroncsolódott. A 3D nyomtatásnak köszönhetően viszont a teknős új állkapcsokat kapott, és a jövőben remélhetőleg visszatérhet a Földközi-tengerbe.

Holly, az ausztrál ló egyik lábára sántult le súlyosan, kínzó fájdalmakkal élt három évig. Amikor már járni sem tudott, amputálták a sérült végtagot, és 3D nyomtatással titániumból készült protézissel pótolták a hiányzó lábat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.