Aktuális

15 ezres számlát küldött a nőnek, miután nem ment el vele egy második randira

Bors

Létrehozva: 2017.02.15.

Csak nemrégiben kezdett el újra randizgatni a 38 éves Lucy Brown azután, hogy egy hároméves kapcsolatának vége lett. Egy férfival találkozott, akinek aztán később egy üzenetben megírta, nem szeretne vele elmenni egy másodikra is.

A férfi válaszában arról írt, hogy teljesen összeomlott, és arra kéri Lucyt, hogy fizesse ki azokat az italokat, amiket neki fizetett az első – és most már biztosan egyben utolsó – randin. Az egész este 85 fontot (úgy 30 ezer forintot) költött, ennek a felét ihatta el Lucy, ezt kéri vissza a gentleman.

A nő – miután  randin viccelődtek, és a férfi felvette Lucy kalapját – véletlenül magán hagyta a férfi karóráját, ami 20 euróba került. A lovag azt kérte a nőtől, hogy ne küldje azt vissza postán, mert túl fájdalmas lenne, és mindig Lucy jutna róla eszébe, ha az órára nézne. A férfi alapos volt, bankszámlaszámát is elküldte az üzenetben.

Lucy aztán válaszolt a férfinak: 

„Azt mondják, a boldogság megfizethetetlen, de nekem ez ma megért 85 fontot” – írta, majd hozzátette, ennyire még sose nevetett életében. Az összeg egyik felét a férfinek küldte vissza, a másikat egy szamarakkal foglalkozó jótékonysági szervezetnek. A karórát is visszaküldte, de nem a férfinek, hanem a hozzá legközelebb eső rendőrőrsnek.

A férfit egy online társkeresőn ismerte meg Lucy, kedvesnek, karrieristának tűnt, ezért ment el vele randizni. Mikor megkapta az üzenetet sírva nevetett az egészen, azt hitte először, hogy az egész csak egy vicc, csak később realizálódott benne, hogy nem, ez teljesen komoly. A kollégáinak is megmutatta az üzenetet, mindenki nagyon jól szórakozott, horkantva, sírva röhögtek.

A névtelenség homályában maradt férfi egyébként Lucy üzenetére még válaszolt, hogy szerinte a szamár menedékhely jobban járt, mint ő, mire Lucy már csak annyit írt: „Füles”.

A nő egyébként nem először került fura helyzetbe randikon, kollégái arra ösztökélik, hogy írjon belőlük egy könyvet – írta a Metro, ahol az eredeti üzenetekeet is megtalálja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973110
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat