Aktuális

Vitányi kétszer megkerülhette volna a Földet, amennyi üzemanyagból bejutott a Parlamentbe

Bors

2017. január 26. csütörtök 08:45

A fideszes Vitányi István annyi üzemanyagköltséget számolt el 2016-ban, amennyivel kétszer megkerülhette volna a Földet – derült ki az Országgyűlés Hivatalának adataiból.

Minden képviselő jo­gosult az Országgyűlés által fizetett üzemanyagkártya terhére tankolni az autójába a lakóhelye, illetve választókörzete és a Parlament közti távolság alapján számított havi kilométerkeret erejéig.

A tavalyi évre a fideszes Vitányi István, aki Berettyóújfalun él és nem bérel számára bu­dapesti lakást az Országgyűlés, 2 millió 136 ezer forintot számolt el. Havonta kilencszer járhatja meg az oda-vissza utat havi 5000 kilométeres keretéből. Vitányi nem reagált a Bors megkeresésére. Vagyonbevallásából kiderül, hogy egy Honda CRV terepjáró tulajdonosa. A típus átlagfogyasztása és a 2016-os dízelolajárak alapján a politikus egy év alatt akár 83 ezer kilométert is megtehetett. Vagyis miután kétszer megkerülte a Földet szárazföldön és vízen az Egyenlítő mentén, otthonról még Portugália fővárosába, Lisszabonba is elautózhatott volna a maradék gázolajjal.

A lista második helyén Gyüre Csaba, a Jobbik Nyíregyházán élő képviselője áll, aki kétmilliót költött. A dobogó harmadik fo­kára a tornyospálcai, MSZP-s Le­gény Zsolt került 1,8 millióval. Számukra viszont bérel budapesti lakást az Országgyűlés. Gyüre Csaba elmondta, havonta nyolc-kilenc al­kalommal utazik Bu­dapestre és vissza, fővárosi lakását általában akkor használja, amikor kéthetente három napot ülésezik a parlament. A legkevesebbet a fideszes Balla György költötte, 27 ezer forintot, pedig Szolnokon él és lakást sem bérelnek neki.

A szintén fideszes, Pásztón élő Bíró Márk, aki hatéves képviselői karrierje alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben, tavaly 1 millió 37 ezer forintot költött benzinre. Bevallásában csak egy 1973-as veterán Mercedes szerepel.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506923_auto_resized.jpg
origo.hu

Mindent megváltoztat Putyin bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696404308
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508039_auto_resized.png
metropol.hu

Négy vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507698_auto_resized.jpg
ripost.hu

Épségben került elő az eltűnt 9 éves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505763_auto_resized.jpg
vg.hu

Ukrajna gyakorlatilag legyőzte az orosz flottát a Fekete-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20308_resized.jpg?avcount=1696404308
origo.hu

Szenvedélybeteg volt a magyar színész, egy pesti lakás árát szórta el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506157_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. október 4.: a Szűznél valaki próbálkozik, a Baknak igazságot kell tenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű tragédia: egy felüljáróról zuhant le a busz, legalább 21 ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505435_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Érettségije sincs, kis buta, tanulatlan, primitív" - Tóth Andi teljesen kiakadt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QbjJVqSTjY4DSLkFctIn5O74E0g5aQZo4CRTGgPTj9o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjZDdkZjM2OTNmMjRjZDRhMmY5MjExYWJkYjVmNjdh.jpg
Sorozatgyilkos

Magyar óvodások játszanak a százhalombattai rém játékaival

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/TCJTl564n4OShe8slxp1wvnMDWP413XUDm52y20W2ws/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZTc0ZmVkNTYzMTQ4ODI5YTNjNjBlNWJjYWIwZGVm.jpg
Pomáz

„Videón láttam, ahogy lángokban állt a gyerekkori házam” – mondta lapunknak a pomázi tűz egyik károsultja – Videó