Futurisztikus eszközökkel védi a nézők beengedésére hivatott főbejáratát a Budapesti Operettszínház. A teátrumban ugyanis a közelmúltban ujjlenyomat-olvasót szereltek fel, napközben csak az járhat be a Nagymező utca felől, aki magát igazolva megérinti a készüléket, és az engedélyt ad neki a belépésre. A felszereléssel időt és persze pénzt is spóroltak.
– A bejárat előtt állva nem kell kulcsot vagy a belépőkártyát keresgélni a táskában, zsebben, elég csak odanyúlni az érzékelőhöz, és már be is mehet az ember. Az ujját ráadásul jó eséllyel senki nem hagyja otthon – magyarázta KERO, az Operett művészeti vezetője. Eddig két biztonsági őr engedte be az arra jogosultakat, most már a gép dolgozik helyettük.
– Láttam egy külföldi fantasztikus filmben, hogy fénnyel az íriszt is le lehet olvasni, ez lesz a következő – viccelődött a művészeti vezető.
– A berendezés 350 ezer forintba került, de gyorsan megtérül az ára, és munkaerőt is spóroltunk vele. A művészeink, a színészek továbbra is oldalt, a művészbejárón mehetnek be. Erre azért van szükség, mert a hátsó bejáraton működik portaszolgálat, és ők fel is jegyzik, melyik művész érkezett meg, hívható-e próbára. De például a rendezők használhatják az első kaput, ahol az ujjlenyomat-felismerő várja őket, s nem kell az egész házat megkerülniük – mondta Lőrinczy György főigazgató.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.