Elhunyt 93 éves korában Mohammed Bello Abubakar, aki leginkább arról volt híres, hogy igencsak kedvelte a gyengébbik nemet. Ahogyan arról korábban a Bors is írt, a korábban muszlim papként tevékenykedő férfi hosszú élete során több mint 100 nővel házasodott össze. A BBC tudósítása szerint Mohammed halálakor legalább 86 hölgynek volt a férje.
A férfi temetését január 29-én tartották, s nagy tömeg verődött össze az esemény kapcsán. Persze ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a temérdek feleségtől temérdek utód jött a világra, bár a pontos számok ellentmondásosak, de közel 200 gyereke volt a nigériai elhunytnak.
A BBC már 2008-ban is forgatott egy riportot a Baba Masabaként is ismert Mohammedről. Akkor a megszólaltatott feleségei közül mindenki úgy nyilatkozott, isteni elrendelés volt, hogy hozzámenjenek a férfihez.
Baba Masaba egyébként életvitele miatt anno a helyi vallási vezetőkkel is konfliktusba került, akik úgy tartották, egy ember csak 4 nővel lehet házas egyszerre. Mohammed azonban tett a rendelkezésre, ugyanakkor elárulta, senkinek sem is javasolja, hogy kövessék a példáját, mert szerinte még 10 emberrel is nehéz együtt élni, nemhogy közel 100-zal.
Neki azonban isteni segítséggel ez meglehetősen sokáig ment. Azt viszont homály fedi, mi lesz a hirtelen megözvegyült vagy félárván maradt, több száz emberrel ott Nigériában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.