Két tinédzser lányt gázoltak halálra szilveszter este az angliai Oldhamben. Tragédiájukról tegnap írt a Bors. A cseh unokatestvérek éppen a boltból hazafelé tartottak, amikor a részeg magyarokkal teli Peugeot halálra gázolta őket. Helina a helyszínen, Zaneta két nappal később, a kórházban halt meg.
H. Gábort és társait őrizetbe vették, vallomást azonban nem tettek. Nyelvtudás hiányában nem is tudnak, csak tolmács segítségével szólalnak meg.
A feltehetően illegálisan Angliában tartózkodó Gábort segítségnyújtás elmulasztásával, ittas vezetéssel és a baleset bejelentésének elmulasztásával vádolják. Mindemellett kiderült, jogsija sem volt. Társaival még a bíróságot is megpróbálta lefizetni, sikertelenül.
– Ez a férfi egy utcában lakik velem, őrült módjára vezet. Abban a zsákutcában, ahol mindig játszanak a gyerekek, többször vezetett már nagy sebességgel is, félelmetes volt. Nem ez volt az első alkalom, hogy elütött valakit. Szerencsére a legutóbbi áldozatnak nem volt komolyabb sérülése – írja az egyik helyi lakos a Facebookon.
Helina tehetségesen énekelt, minden álma az volt, hogy kijusson Angliába és valaki felfedezze. Még csak egy hónapja voltak az országban, és olyan közel volt az álmához – emlékezett vissza Helina testvére. A két tinilány más, velük egykorú cseh gyerekekkel együtt élt Oldhamben. Mindennap biztatták egymást, hogy jobb jegyeket szerezzenek. H. Gábort nem kímélik a Facebookon, sorra kapja a halálos fenyegetéseket.
A holttestek hazaszállításához az oldhami cseh kolónia gyűjtésbe kezdett. A búcsúztatáshoz legalább 3000 fontra (1,1 millió) lesz szükségük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.