Megerőszakolta a Skodát, sőt, a szomszéd Mazdát is! (videó)

Megerőszakolta a Skodát, sőt, a szomszéd Mazdát is! (videó)

kocsi
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 06. 20:30
Bors

Egy cseh autótulajdonos arra figyelmezteti sofőrtársait, hogy nagyon vigyázzanak ugyanis egy kocsierőszakoló settenkedik a környéken. Az erőszaktevőt többször is rajtakapták a parkolók biztonsági kamerái, ahogy magáévá teszi a mit sem sejtő négykerekűeket.

Ilyen az alábbi felvétel is, ahol egy kék Skodának esik neki Pilsen egy zárt parkolójában. Nem, nem a kipufogóval fajtalankodik, hanem a benzintartállyal, illetve a benzinsapkával.

Közben körbe-körbenéz, nem jár-e arra valaki, egyszer emiatt el is lép a járműtől, de nadrágját nem húzza vissza, hamarosan vissza is tér, és folytatja, amit elkezdett. Majd, miután végzett elsétál, az – egyébként talán nem teljesen józan – férfi.

A helyi beszámolók szerint nem a felvételen rögzített volt az első esete a csehek áltak „autóerőszakolónak” nevezett férfinek.

A kék Skoda tulajdonosa arról beszélt, hogy az incidenssel megsértették őt. Azt is elmondta,

ez a perverz megerőszakolta a szomszéd Mazdáját, de az Octaviámmal többet foglalkozott. Úgy gyalogolt ott, mint egy bordélyházban.

Az Octavia tulajdonosa hozta nyilvánosságra a videót, hogy figyelmeztesse a helyieket, és hogy ne forduljon elő még egyszer ilyen.

Az élettelen tárgyak iránti vonzódást objectofíliának nevezik. Egy 2009-es tanulmány szerint az ebben szenvedők fele valamilyen autizmus spektrum zavarban szenved. Igaz, mindössze 21 embert sikerült megvizsgálniuk a kutatóknak – emlékeztetett a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.