Kőhalmi Zoltán listát írt a szerinte rossz kollégáiról

Kőhalmi Zoltán listát írt a szerinte rossz kollégáiról

interjú
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 02. 13:40
Bors

Az Echo Tv Arckép című műsorának volt a vendége Kőhalmi Zoltán humorista. A kollégáiról kérdezi a műsorvezető, Kadarkai Endre, illetve a standupos szakma felhígulásáról. Először még azt mondta Kőhalmi, hogy kollégáiról nem beszél, általánosságban azért mégis megszólalt róluk.

Litkai Gergely, a Dumaszínház vezetője megkérte rá korábban, hogy írjon egy listát, kinek van helye köztük, és kinek nem. Litkai ugyanis különböző kategóriákat akart felállítani közöttük. Ezt meg is tette a „legradikálisabb” humorista, aki szerint mínőségi és mennyiségi problémák is vannak a Dumaszínházzal. Bár neveket végül nem árult el, 11 emberre azt mondta, hogy nem jók.

A megnevezettek közül valószínűleg többen tudták ezt, több konfliktusa is lett miatta.

Kőhalmi gondolt arra is, hogy nem lép fel többször a tévéműsorban, a Showder Klubban, erről végül lemondott, mert szerinte elég ismert már a neve, hogy ne keverjék össze a többiekkel. Olyan viszont van, akivel nem lép fel a tévéműsorban vagy élőben. 

Kőhalmi „művészeti alapon” egy „nagyon csúnya”, „uszító”, „egy népcsoport rovására mondott” poén miatt nem lép fel egyik dumaszínházassal.

A humorista egyébként a Litkai-féle csoportosítás szerint A-kategóriás, amiben öten vannak vele együtt.

A videó 35. perce körül kezdődik az érintett rész:

(via 444)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.