Horrorisztikus fertőzést kapott Ágnes a kórházban

Horrorisztikus fertőzést kapott Ágnes a kórházban

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 13. 08:30
R. K.

Több hónapja húzódik egy budapesti nő kálváriája. Ágnes súlyos betegsége után szeptemberben hasi sérvvel feküdt be egy fővárosi kórházba. Arra azonban a legrosszabb rémálmaiban sem gondolt, ami ezután következett.

– A műtét során egy óriási, függőleges vágást ejtettek a hasamon, ennek ellenére úgy tűnt, hogy minden jól sikerült. Három nap múlva azonban rettentően rosszul lettem. A sebem begyulladt, később ki is dobta magából a varratot. Ráadásul komolyan gennyesedni is kezdett. Negyven fokos lázam lett, így azonnal visszavittek a kórházba. Rögtön vizsgálatokat rendeltek el, és antibiotikumos kezelést is kaptam – mesélte a Borsnak Ágnes.

Hamarosan megérkezett a szövettan eredménye is, amely szörnyű dolgokról árulkodott. – A vizsgálatok kimutatták, hogy megfertőződtem, méghozzá egy igencsak veszélyes baktériummal. Utánanéztem, és valósággal sokkot kaptam. Ezt a kórt ugyanis orrváladék által lehet elkapni – ismertette a szörnyű diagnózist a nő.

Ágnes néhány nap benntartózkodás alatt nyolc kilót fogyott. Miután kiengedték, kétnaponta kötözésre járt vissza a kórházba. Másfél hónap elteltével vi­szont mindezt már saját magának végezte odahaza. Az élete azonban nem lett könnyebb, a sebe miatt ugyanis azóta is haskötőt kell hordania, amely nélkül dolgozni sem dolgozhat.

– Azt a fájdalmat nem kívánom senkinek, még a mai napig sem múlt teljesen el. Sokáig nyitott volt a sebem, csak most kezd összeforrni. Az orvosok semmit sem mondtak arról, hogy hogyan kaphattam el a kórt. Mindössze csak találgatni tudok. Annyit közöltek: sajnálják, de nem tudják elkülöníteni a fertőző és a nem fertőző betegeket – tette hozzá Ágnes, aki még nem tett le róla, hogy jogi úton vegyen elégtételt a kórházon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.