Csupán négy készült a Honecker-Ikarusból

Csupán négy készült a Honecker-Ikarusból

NDK
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 10. 11:30
<p>A magyar gépjár­műgyártás ikonikus vállalata, az Ikarus nemcsak hazánkban, de világviszonylatban is hírnévre tett szert a szocializmus évtizedeiben. </p>
V. Zs. 

A kommunista közös piac, a KGST tagországaiban is tömegével futottak az utakon a magyar buszok, amikért a Német Demokratikus Köztársaság vezére, Erich Honecker is rajongott. Rendeltek is belőle rendesen a keletnémet elvtársak, de nemcsak a népnek, hanem maguknak is. 1987-ben állítólag egy különleges darabot, egy tárgyalóbuszt készítettek Magyarországon a német pártfőtitkárnak: az Ikarus 250.66 típusszámú járművet.

– A nálam lévő dokumentumok tanúsága szerint valójában nem egy, hanem négy készült a 250.66-ból. Három 1987-ben, egy pedig 1989-ben – közölte a Bors érdeklődésére Kegye Győző, az Ikarus egykori mérnöke. Hozzátette: szerinte csak szóbeszéd, hogy Honecker valóban használta ezeket a buszokat. Az viszont tény, hogy kormányzati szervek megbízásából gyártot­ták le őket.

Az egyedi kialakítás miatt egyébként azonnal felismerhető volt a járgány. Tetejének két végén hatalmas, szögletes púpok éktelenkedtek (illetve éktelenkednek a mai napig). Az elülső egy televíziót rejtett, a hátsó a légkondicionálót. Szintén egyedi jellemzője a típusnak, hogy a második ajtó a járműtest közepére került, és nem a hátsó keréktengely mögé, mint az alap 250-esen. Így hátra be tudtak építeni egy vécét és egy kis konyhát is.

A busz, ha valóban használta, végül nem sokáig állt Honecker szolgálatában, hiszen a német munkás-paraszt állam 1989-ben összeomlott, októberben lemondott az államfő-pártfőtitkár. A két Németország újraegyesülése után, 1991-ben felelősségre vonták, emiatt Moszkvába, majd később Chilébe menekült, ott is halt meg 1994-ben, 81 évesen.

A 250.66-osokból 1991-ben a Fejér megyei Alba Volán megvett egyet, és a belsejét átalakítva távolsági buszként üzemeltette. 2004-ben a leselejtezése mellett döntöttek, ekkor egy Csongrád megyei vállalkozáshoz került. Egy Békés megyei, orosházi cég szintén birtokol egy „Honecker-buszt”, de internetes keresgélés során az is kiderült, hogy Ukrajnában is fut (vagy futott) egy példány – elképesztően vad, magentaszínűre festve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.