Rohamai közben erőszakolta meg az epilepsziás menyasszonyát

Rohamai közben erőszakolta meg az epilepsziás menyasszonyát

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 07. 20:00
Bors

Rettenetes időszakon van túl a brit Georgina Adams, aki epilepsziában szenved. Az életét megkeserítő betegsége elviselésében vőlegénye segítette, aki tinédzserkori szerelme volt, miután pedig 5 évvel ezelőtt egy párrá váltak, a fiatal nő ápolójává is vált. Peter Cotteril két évvel ezelőtt eljegyezte a lányt, kapcsolatuk ideje alatt pedig biztosította arról, hogy számára az a legfontosabb, hogy gondoskodhasson róla, mindig biztonságban legyen.

Éppen ezért okoztak akkor fájdalmat a beteg nőnek a nyáron történtek: a hat hétig húzodó borzalmak tetőpontja június 9-én volt, amikor a férfi a longtoni lakásukban visszaélt menyasszonya állapotával és egy rohama közben, míg ő öntudatlan állapotban volt, megerőszakolta. A rohamok nagyjából 20 percig tartanak, ilyenkor egész teste rángatózik, tudata felett a betegsége átveszi az irányítást, teljesen önkívületi állapotba kerül. 

– Mielőtt elkezdődött volna a roham, emlékszem, hogy lefeküdtem. Arra is melékszem, hogy az otthoni ruhámban voltam. Amikor magamhoz tértem, nem is értettem, hogy miért vagyok csupasz, nem tudtam, hova lett a ruhám – mesélte Adams a Stoke Sentinelnek.

– Túlságosan kimerült és szomorú voltam, hogy szóvá tegyem. Később viszont, amikor megkérdeztem a vőlegényem, mindent letagadott.

A következő alkalom, amire emlékszik, június 30-án volt, de csak július 25-én értesítette a rendőrséget, amikor egy rohamból magához térve arra eszmélt, hogy a szerelme rajta fekszik és tudtán kívül szexel vele. 

– Megpofoztam és lelöktem magamról, majd átmentem a szomszédainkhoz, ahonnan azonnal hívtam a rendőrséget. Fogalmam sincs, honnan volt mindehhez bátorságom, de megtettem.  Korábban nem volt képes rá, ő volt minden vágyam, nem mertem lezárni a kapcsolatunkat, szerelmes voltam. De itt betelt a pohár.

– Még aznap elfogták a rendőrök. Pár perccel azelőtt, hogy elkapták volna, jött tőle egy üzenet, amiben leírta, hogy összepakolta a holmiját, mire hazaérek már nem lesz az életem része. 

A 29 éves férfit tettéért 8 é börtönre ítélték, amivel meggyalázott barátnője egyáltalán nem elégedett.

– Vegyesek az érzéseim, annak örülök, hogy börtönbe került, de a 8 év kevés. 25 is az lenne.

Családja büszke rá, amiért nem hallgatott a történtekről és áldozatból túlélővé vált. Ennek ellenére nehezen tudja feldolgozni a történteket, egész kapcsolatában kételkedik, megrendült a bizalma. Nehéz elképzelnie, hogy barátja odaadása nem csak „a terv” része volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.