Megúszott 17 karácsonyt, most mégis megölhetik

Megúszott 17 karácsonyt, most mégis megölhetik

pulyka
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 21. 17:30
<p>A szerencsés madár végül a szörnyű kór miatt lesz kénytelen feladni földi létét.</p>
Bors

Stephen Gee és Marie Rogers 1999-ben vett egy pulykafiókát, hogy majd felnevelve remek karácsonyi menü váljon belőle. A madárnak ráadásul azt a nevet adták, hogy Dinner, vagyis Vacsora.

Az egykor tanárként dolgozó házaspár végül mégis úgy döntött, hogy megtartják Dinnert ahelyett, hogy vágóhídra küldenék feldolgoztatni. A pulyka ráadásul 6 évvel ezelőtt szerelembe is esett, s párjával azóta is együtt élnek a notthinghami Stonebridge City Farmon – írja a Mirror.

A történet azonban szomorú fordulatot vett, mivel a tulajdonosok nemrégiben kénytelenek voltak bezárni a gazdaságukat. Mindezt azért, mert madárinfluenza ütötte fel a fejét a környéken. – Azért neveztük el Dinnernek, mert viccesnek tartottuk, ráadásul ez volt a szerencséje, hiszen 17 karácsonyt is megélt. Most viszont félő, hogy ez az utolsó téli ünnepe, hiszen felütötte a fejét ez a fránya betegség. Emiatt pedig lehet, hogy mégis le kell őt vágnunk – nyilatkozta szomorúan Marie.

Múlt héten Louth-ban például 5 ezer pulykát kellett elpusztítani a madárkór miatt. A hatóságok figyelmeztették is a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek, nehogy még tovább gyűrűzzön a baj.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.