Megerőszakolta 13 éves féltestvérét, majd feleségül is vette

Megerőszakolta 13 éves féltestvérét, majd feleségül is vette

rokon
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 19. 19:00
<p>A brutális történet jogi szempontból egy cseppet sem kifogásolható. Az más kérdés, hogy a józan ész homlokegyenest mást mond, mint a törvény ebben az esetben.</p>
Bors

Tunézia lakossága egy emberként háborodott fel egy közelmúltban született ítélet kapcsán. Történt ugyanis, hogy egy 13 éves lánykát megerőszakolt és teherbe ejtett féltestvére. A húszas éveiben járó férfi mégsem megy börtönbe - méghozzá egy elavult, ám még mindig érvényben lévő törvény miatt. Az ugyanis kimondja, hogy ha az erőszaktevő feleségül veszi áldozatát, akkor nem büntetendő - írja a Mirror. Már le is zajlott az a meghallgatás, ami a lányt házasságra alkalmasnak mondja ki (noha a hivatalos alsó határ 15 év lenne) és a nászt engedélyezi.

Ez volt az a döntés, aminek hatására tüntetők vonultak utcára, többek közt olyan transzparensekkel, mint: „Hogy találkoztam anyátokkal? Megerőszakoltam, amikor 13 volt.” A tüntetők egyik szóvivője kiemelte: „Egy 13 éves gyermek esetében nem beszélhetünk beleegyezéses nemi kapcsolatról. Ez erőszak. A bíróság döntése nem vette figyelembe, mi a legjobb a gyermeknek. Az erőszaktevőjéhez kell hozzámennie.”

A CNN hozzáteszi: 2014 óta elfogadásra vár egy olyan törvényjavaslat, ami többek közt a családon belüli erőszakot is érintené, valamint a fentebb már említett házassági kiskaput is törölné a nemi erőszakok esetében. A családügyi minisztérium nyilatkozatot tett közzé, melyben azt írják, a gyermek érdekének szem előtt tartása mellett igyekeznek semmissé tenni a házasságot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.