Hatalmas eredményt értek el egy kaliforniai kutatólaborban: megvalósították a Benjamin Button különös élete című filmben látott jelenséget: visszafordították az időt.
A kutatócsoport által kifejlesztett szer képes megállítani az öregedési folyamatokat, sőt megfiatalítani a sejteket. Mindössze négy gén szervezetbe juttatásával képesek átprogramozni a sejteket, amelyek ekkortól úgy viselkednek, mint egy korábbi állapotukban, vagyis megfiatalítják a génállomány egy részét. Ennek köszönhetően akár harmadával is tovább élhetünk, ami Magyarországon azt jelenti, hogy a várható élettartam hetvenötről csaknem százra nőhetne.
Az egereken elvégzett kísérletek komoly bizakodásra adnak okot: a kezelt rágcsálók harmadával tovább éltek, és az öregedés tünetei is jóval kisebb mértékben jelentkeztek rajtuk – tették közzé a Cell című tudományos lapban.
A San Diego-i egyetem biológiai karának kutatócsoportja gőzerővel dolgozik azon, hogy az emberekre is kiterjeszthető lehessen a művelet. Ha sikerrel jár, megszabadulhatunk az öregedéssel járó számos kellemetlenségtől: egészségügyi panaszoktól, ízületi fájdalmaktól, ráncoktól, őszüléstől.
A kutatásvezető Juan Carlos Izpisua Belmonte szerint ez tíz éven belül bekövet – kezhet.
– Az egerek nem úgy működnek, mint az emberek, számunkra sokkal összetettebb fejlesztések szükségesek a megfiatalításhoz – fejtette ki Belmonte a The Sunnak. – De a kutatásunk egyértelműen bebizonyította, hogy az öregedés irányíthatóbb folyamat, mint eddig gondoltuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.