Feladta magát a budakeszi művházat szétverő költő

Feladta magát a budakeszi művházat szétverő költő

rongálás
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 16:21
Bors

Az Index beszámolója szerint feladta magát a budakeszi művelődési házat szétverő férfi. Amint arról korábban beszámoltunk, H. Tamás még december 22-én délben érkezett a budakeszi művelődési házba, ahol előbb hangoskodni kezdett az alkalmazottakkal, majd alaposan át is rendezte a helyiséget. A férfi viselkedésével megijesztette az alkalmazottakat, akik később feljelentést tettek.

A 48 éves H. Tamást az eset óta keresték a rendőrök, de otthonában nem találták. Csütörtökön a sokoldalú művész maga jelent meg a Budakeszi Polgármesteri Hivatalban, ahol feladta magát. A nyomozók előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Az esetről korábban a Népszava számolt be, a botrány hátterében állítólag az állt, hogy a művész egy régebben bezárt tárlata miatt pénzt perelt az önkormányzattól. Az összeget előbb a polgármesteri hivatalban követelte, majd a botrányt folytatta a művelődési házban is. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság miatt indított eljárást H. Tamás ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.