Terrortámadás előkészítése, illetve költségvetési csalás miatt 11 körözés van érvényben a pécsi Tóth testvérek ellen. Évek óta Dubajban vannak, és annyira jól és biztonságban érzik magukat, hogy még élőben is bejelentkeznek a Facebookon. De hamarosan őket is hazahozhatják, mint Bróker Marcsit.
Tóth Frigyes még a 2000-es évek közepén rágott be az adóhivatalra. Úgy gondolta, megzsarolja a baranyai igazgatóság áfa-visszatérítésekben illetékes vezetőjét, hogy visszakapja a számlái után szerinte neki járó százötvenmillió forint áfát. Társával azt tervezték, hogy elrabolják Eördögh István főosztályvezető fiát. Ha húzódozik, elküldik neki a túsz levágott ujjait, sőt azt a lehetőséget is mérlegelték, hogy esetleg meg kell ölni.
Az APEH-vezetőt ezt megelőzően, 2005 elejétől egy éven át magánnyomozóval figyeltették, hogy kiderüljön, korrupt-e, azaz „jutalék” fejében hajlandó-e nem jogosultaknak adóvisszatérítést jóváhagyni. Csalódniuk kellett, ugyanakkor alaposan megismerték az Eördögh család életét, ez adta az emberrablás ötletét.
Pláne, hogy 2006-ban jogerősen is elvesztették azt a pert, amit az APEH ellen indítottak a pénzükért.
A teljes megvalósításra húszmillió forintot szántak. A dolog azonban megakadt az előkészületek szintjén, ugyanis a rendőrség idejében tudomást szerzett róla. Az akkor 25 éves Dávid is a rendőröktől tudta meg, mi készült ellene. Tóth négy év fegyházat kapott, de mivel nem helyezték előzetesbe, Dubajba szökött. Vele van öccse is, akit meg költségvetési csalás miatt köröznek. Ráadásul a pécsi rendőrök még az eredeti áfacsalási ügyben is szeretnék kihallgatni Tóthot, aminek a nyomozását felfüggesztették az emberrablási ügy miatt.
– Az Egyesült Arab Emirátusokkal nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak, ezért menekülhettek oda. De, mint azt D. Sándorné, vagyis Bróker Marcsi ügye is bizonyítja, hazahozataluknak ez nem lehet akadálya – mondta a Borsnak Kutas Tamás pécsi helyettes főügyész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.