A hartai Leitert András mindig is szorgos, dolgos embernek számított. Már nagyapja és édesapja is lovakkal, fafaragással foglalkozott, így ő is kitanulta a mesterséget.
András bácsi az évtizedek folyamán a szakma egyik nemzetközi szinten is ismert alakja lett.
A 76 éves szakember egy komoly hírességgel is kapcsolatba került pályája során. Az 1984-es, szilvásváradi fogathajtó-világbajnokságon járt Fülöp edinburgh-i herceg, II. Erzsébet brit királynő férje, akit fafaragvánnyal lepett meg.
Leitert ezt követően egy német cégnek is dolgozott, többek között az oszmán szultánnak is készítettek hintót. – Egy viszonylag kisebb műhelyt hoztam létre, mégis gyakran elôfordult, hogy emeletes buszokkal jöttek nyugati országokból megcsodálni a munkáimat. A fiam már jóval komolyabb vállalkozást hozott létre ezen a téren. A Leitert név ugyanis jól cseng külföldön – árulta el a mester. Nem csoda, hogy egy-egy kocsi 700-800 ezer vagy akár több millió forintot is érhet.
Leitert Andrásnak azonban van még egy nagyon komoly, megvalósításra váró terve. Valahol létre szeretne hozni egy monumentális, hintó- és bormúzeumot. A hatalmas, csarnokszerű épületnek ráadásul hordó alakja lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.