Ovit nyitnak a vidrakölyköknek Somogyban

Ovit nyitnak a vidrakölyköknek Somogyban

nevelés
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 23. 12:30
Ny. A.

Nem csak az embergyerekeknek, az elárvult kis vidráknak is oviba kell járniuk, hogy felkészüljenek a való világra. A Somogy Természetvédelmi Szervezethez tartozó Petesmalmi Vidrapark jelenleg egy ilyen létesítményre gyűjt.

– Eddig is volt elkülönített kifutó a kölyköknek, de tönkrement, és a kis vidrák elszöktek. Még szerencse, hogy vissza is jöttek – mesélte a Borsnak Balogh Márta, a park vezetője.

– Az épülő oviban olyan környezetet kell teremtenünk, hogy a kicsik megtanulhassanak ásni és halat fogni, hiszen később is ebből áll majd az életük. A kicsiket kifejlett társaikhoz nem tehetik a gondozók, és jelenleg helyszűkében van a park, így az óvoda megépülése egyre sürgetőbb. Hogy egy csöppség se lépjen olajra, az ovi alját le is kell betonozni. Eddig megközelítőleg félmillió forint gyűlt össze, már csak a töredékére van szükség, hogy nekifoghassanak a munkának.

– A természetben a vidraanyák egy évig nevelik csemetéiket, utána gyakorlatilag elzavarják őket – magyarázta Márta.

– Ebben semmi rossz nincsen, az európai vidrák magányosan élő állatok. Nekünk is erre az életmódra kell felkészítenünk a hozzánk került állatokat: az ovi tizenkét hónapig tart. A Petesmalmi Vidraparkban tíz év alatt 22 vidrabébi fordult meg, évről évre egyre több érkezik, jelenleg négy kicsi él itt. Egy részük elkeveredett a családjától, néhány kölyökről életképtelensége miatt mondhatott le az anyja. Szerencsére a legtöbb esetben a beteg piciket meg tudják gyógyítani, és teljes életet tudnak élni. Miután a vidrák kijárták az óvodát, a lehető legmesszebb az embertől szabadon engedik őket a természetben. A vadonban aztán nyomon tudják követni a vidrákat, amelyek akkor már élesben gyakorolják az oviban tanultakat.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.