Mészárlásba torkolt Babits bulija

Mészárlásba torkolt Babits bulija

képregény
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 27. 13:30
b. l. n.

1917-et írunk, november 26-át. Babits Mihály születésnapja van, éppen 34 éves. A költőóriás, a Nyugat folyóirat kiválósága ott ül szerzőtársaival a New York kávéházban: Karinthy Frigyessel, Móricz Zsigmonddal, Kosztolányi Dezsővel és Ady Endrével. Ady az asztalra dőlve szunyál, Karinthy szerint már vagy harmadnapos lehet...

A buli igencsak haldoklik, de a nyugatosoknak feltűnik, valami nem stimmel a vendégekkel. Mintha megszállta volna őket valami. Bennrekednek az épületben, és nincs mese: fegyvert kell ragadniuk, hogy élve kijussanak – és ez nem sikerül mindegyiküknek. Brutális mészárlás veszi kezdetét.

Egy 26 éves budapesti grafikus, Csepella Olivér abszurd képregénye ez, a Nyugat+Zombik, amelybe a híres magyar írók valóban zombikat irtanak. Amikor két éve az interneten meghirdette tervét, akkora volt az érdeklődés, hogy a hárommillió forintra saccolt költség rögtön az első nap összegyűlt. Aki nagyon nagylelkű volt, azt a szerző a történetbe is belerajzolta. – Nagyon szeretem ezt a képregényt és szeretném, hogy végre megszülessen. Bakot lőnék, ha arra törekednék, minél több embernek tetszszen. Az egyetlen biztos pont szerintem, ha nekem tetszik – mondta a rajzoló a szeretlekmagyarország.hu-nak.

Bár 2015 vége volt a cél, az addigi munkával nem volt elégedett, újrarajzolta. Most biztosnak tűnik, idén karácsonyra már a fa alá kerülhet Olivér kétszáz oldalas, még irodalmi körökben is elismerésre találó őrülete. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.