Ilyen okból még nem adta el testét egy elkeseredett tini sem

Ilyen okból még nem adta el testét egy elkeseredett tini sem

test
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 09. 14:00
Bors

Cao Mengyuan azt állítja, mindent megtesz, amit a vevő kér, nem a levegőbe beszél, állni is fogja a szavát - írja a Mirror. A lány a kínai közösségi oldalon hirdette meg magát, a testéért pedig 40 ezer fontot - 14, 28 millió forintot kér - és aki megadja érte az árat, tetszés szerint használhatja. 

A 19 éves lány azért kínálta fel a testét egy jelentős összegért cserébe, hogy édesanyján tudjon segíteni, aki bőrrákos és most a fertőzéssel kell megküzdenie, amely a jobb combján alakult ki. Az asszony kórházi költségi elérik a 350 ezer Yuan, amely megegyezik a lány által kért összeggel. 

Mint kiderült, inincs egészségügyi biztosításuk, családja pedig nem tudja finanszírozni a költségeket. A lány azt reméli, egy jószívű ember veszi meg, és így anyja megmenekülhet a haláltól. Cao a legidősebb gyereke a családnak, a lánynak van még négy testvére, de ők még nagyon fiatalok ahhoz, hogy megkeressék anyjuk kórházi számláinak az ellenértékét.

Mengyuan saját bevallása szerint eleve kimaradt a középiskolából, hogy segíteni tudja a rossz anyagi körülmények közt élő családját, jelenleg dolgozik, és jövőben is szeretne. A kínai médiának megerősítették a történet hitelességét, ráadásul az is kiderült, egy nagylelkű főnök beleegyezett, hogy kifizeti a calád számláit, de azt nem lehet tudni, hogy igénybe veszi e érte a felkínált még - szexuális értelemben vett szűz - testet. 

A posztot november 6-án tette ki a lányt a közösségi oldalra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.