Aktuális

Idősotthonban él Orbán 101 éves aktivistája

K. Á.

Létrehozva: 2016.11.23.

Jövő márciusban lesz 102 esztendős a Fidesz egyik leghíresebb aktivistája. Élete továbbra is olyan tempóban zajlik, akár az ötvenéveseké, minden héten irodalmi és színházi esteket tart. Egy dolog azonban változott az­óta, hogy találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel: már öregek otthonában él. Nagy szeretettel és bonbonnal fogad bennünket. Belépve az egykori színésznő, Gyulányi Eugénia első emeleti apartmanjába, egyből feltűnnek a fotók a falon: épp ugyanannyi kép van a családjáról és színészi karrierjéről, mint ahányon a miniszterelnök szerepel. Vereczkey Zoltánné sosem titkolta pártállását. Két évvel ezelőtt vált ismertté, amikor meglátogatta a miniszterelnök – akkor még – józsefvárosi otthonában legidősebb aktivistáját. Az erről készült videót szinte mindenki ismeri.

– Önszántamból jelentkeztem Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternél, hogy amiben tudok, segítek a Fidesznek. 2014. október elsején felhívott, hogy van egy programja számomra. Mondtam, hogy mivel az öregek világnapja van, előadásom lesz. Azt ígérte, nem fogom megbánni, ha otthon maradok. Belementem, de gyanús volt, hogy amikor kinéztem az ablakon, vadul mosták a járdákat előttünk. Nem sokkal később maga Orbán Viktor csengetett az ajtómon – elevenítette fel Jenci néni a közelmúltat, amiről szép számmal őriz emlékeket új otthonában is.

– Ez a kép az ominózus látogatásról készült – mutat a falon lógó egyik fotóra, amin épp a miniszterelnököt öleli. Orbánnal nincs napi kapcsolata, de találkoztak az elmúlt években. – Legutóbb a századik szülinapomon, tavaly március 15-én telefonált Viktor. Meginvitáltam az ünnepi vacsorámra, de kedvesen csak annyit mondott, ez a nap elég zsúfolt neki. Elbúcsúztunk, de legnagyobb meglepetésemre feleségével és száz szál rózsával mégiscsak felköszöntött – mesélte Jenci néni, akin nem látszik a kora.

– Negyvenhárom éve vagyok nyugdíjas, kicsit nagyothallok, a látásom sem a régi, de nem panaszkodom. Egy éve él az idősotthonban. Arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az életben, röviden válaszol: „Mindig a család az első, de célok nélkül nincs értelme az életnek”.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984510
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984510
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika