Egynapos városnézésre érkezett Budapestre a diáklány, aki a Népligetből indult volna tovább Pozsonyba, ám mivel lemaradt az aznapi utolsó járatról, úgy döntött, stoppolni próbál. Egy négytagú társaság fel is vette, ám koránt sem azzal a szándékkal, hogy segítsenek neki. Útközben altatóval teletömött üdítőt kényszerítettek a lányba, majd miután elkábult, Érd határába vitték.
Az egyetemista már csak az erőszak közben tért magához. Hiába próbált segítséget kérni vagy elmenekülni. Megfenyegették és erőszakkal orális szexre kényszerítették - majd visszavitték a XI. kerületbe, ahol magára hagyták - számolt be a 2010-es esetről a 24.hu.
A támadókat csak 2015-ben fogták el. Nyáron vádat emeltek ellenük, szerdán pedig megkezdődött perük a Budaörsi Járásbíróságon. A mai tárgyaláson elhangzott: a lány vallomása szerint az első rendű vádlott piercinget visel nemi szervében, amely vazelinnel is meg volt nagyobbítva - börtönökben divat így meghosszabítani a péniszt -. Az elsőrendű vádlott azonban állítja: a cselekmény idejére alibit tud igazolni és a nő által leírt nemi szervhez nem hasonlít az övé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.