A 73 éves G. József egyedül él pellérdi házában, ahol négy kutya éjjel-nappal őrzi a biztonságát. Az idős férfi nem bízott eléggé az ebekben, ezért bevasalta kerítését, nyársakat és szöges drótot is szerelt rá. De ezzel még nem érte be: az egészet áram alá helyezte, a konyhai konnektorból egyszerűen kivezette az áramot. A szomszédok szerint Józsi bácsi évek óta retteg a tolvajoktól és a betörőktől, de arra nem gondolt, hogy ez a lépése egy ártatlan embert is megölhet.
A szomszédok értesítették a rendőröket, akik a helyszínen megállapították, hogy a ház tulajdonosa áramot kötött a kerítésre. Az eset kapcsán senki nem sérült meg, az áramszolgáltató szakemberei a szabálytalan rákötést megszüntetve elhárították a balesetveszélyt.
A rendőrök az idős férfit előállították és súlyos testi sértés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe viszont nem vették, szabadlábon védekezhet. A Bors ottjártakor a kerítésen jól látszott a házilag hegesztett vasalat, amely összekötik a kerítésrészeket, hogy az áram mindenhova eljusson. A kerítésben a feszültség a veszteségek miatt már nem volt olyan magas, mint a hálózatban, az áramszolgáltató csak 171 voltot mért, ami viszont még halálos érték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.