Aktuális

8 éves koráig szeretné szoptatni a most 4 éves fiát

Bors

2016. november 7. hétfő 20:00

Sophie Emma Rose a fiát, a négyéves Shaye-t igény szerint szoptatja most, és egy ágyban is alszik a gyerekkel - írja a Mirror. A 40 éves brit nő több videót is feltett már a Youtube-ra, amin látható hogy a 4 éves gyermekét még anyatejjel (is) táplálja, amiért rengeteg negatív kommentet kapott. 

A nő fél éve kezdett el aktívan a csatornájára videókat kirakni, most már 8 millió ember látta a filmjeit. “Az anyatejben rengeteg tápérték és immunanyag van és mellből történő táplálás az érzelmi kapcsolatot is mélyebbé teszi anya és gyermeke között” - vallja a nő. Rose úgy tűnik, minden kommentet elolvas, de a lelkéhez valójában a negatívak nem érnek el, hiszen rendületlenül szoptatja a fiát továbbra is. 

Elmondása szerint a videókkal az a célja, hogy azokat az anyákat erősítse, akik az idősebb gyerekeiket szívesen szoptatnák. Azt is feladatának tekinti, hogy a társadalom elfogadja, nem mindenki hagyja abba a gyerek két éves kora után a gyerek ilyen módon történő táplálását. Rose nem tartja szégyellnivalónak a szoptatást ezért is rögzíti. “A mellek nem csak szexuális tárgyak, az utódok táplálása az igazi feladatuk."

A nő és élettársa, Danny jelenleg Thaiföldön él és nagyon boldog. Úgy véli, fia 7-8 évesen már nem fog igényt tartani az anyatejre, meg vélhetően addigra már neki óis elapad. Továbbá mindenkit megnyugtatott, nem fogja a fiát már egyetemistaként szoptatni. A gyerek egyébként vegán étrenden van, és annyi gyümölcsöt eszik, amennyi csak belefér. Vacsorára rizst eszik általában vagy krumplit, kukoricát vagy babot. 

Rose szerint semmi pornógráf nincs abban, hogyha az ember egy idősebb gyerek szoptat, ahogy exhibicionizmus sem, akik pedig ezt állítják, azok nagyon el vannak tévedve. 

További cikkek

Sértés

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz támogatói fogyatékosak

Koronavírus

Ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a betegeink meggyógyulnak. Most nem gyógyultak meg – egy magyar Covid-osztályos nővér vallomása

Ez is érdekelhet

ripost.hu

„Csak sírdogáltam az orvosiban csendesen” – megrázó vallomás a magyar doktortól

borsonline.hu

Az orvosok is megdöbbentek azon, mit találtak a 67 éves bácsi szervezetében

origo.hu

Átrepült egy ember a 80-nal hajtó buszon, az utasok reakciója felülmúlhatatlan volt

magyarnemzet.hu

Kásler Miklós személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban történt tűzesetről

szon.hu

Brutálisan megvertek egy kamaszt a Mátészalkára tartó vonaton (videó)

origo.hu

Ez a világ 10 legnagyobb bankja – galéria

nemzetisport.hu

Ibra megsérült, a Milan nem villogott, de a Juve a kaput sem találta el

origo.hu

Amerikainak gondolt kolbásszal küzdött a vendégekért a Kádár-diktatúra furcsa gyorsétterme, a City Grill

origo.hu

Széttéptek egy egész birkanyájat Somogy megyében