Az ember olykor szinte fázik odahaza, úgy le tud hűlni az idő, s vele az épület, pedig hol van még a tél, hol vannak még a ke-mény, tartós mínuszok. Addig is a Bors olyan praktikákat gyűjtött össze, melyek költséghatékonyan orvosolhatják a sokakat érintő problémát.
1. Rés a pajzson
Olykor az ajtó alatt is képes bekúszni a hideg. A probléma ellen habszivacs csőhéjjal védekezhetünk, melyből az ajtóval azonos szélességű darabot vágunk, amit ráhúzunk az aljára, majd becsukjuk azt. Ha függőlegesen sincs rendben a hőszigetelés az ajtónál, illetve az ablakoknál, a problémás réseket érdemes a keret és a nyílászáró között modellező agyaggal kitölteni, útját állva a kintről betüremkedő lehűlésnek.
2. Tükröm, tükröm
A radiátor mögötti falra felszerelt hőtükör nemcsak felfogja a kintről áramló hideget, de a lakás belseje felé továbbítja a kifelé áramló meleg levegőt. Így a radiátort kisebb fokozatra állítva is növelhetjük a lakáson belüli hőérzetet, miközben pénzt és energiát spórolunk.
3. Segít a textil
A vastag függöny nemcsak a kíváncsi tekinteteket képes kizárni, de az ablakok felől esetlegesen beáramló hideget is. Sőt, ha gombostűvel néhány hajlékony anyagból készült hűtőmágnest erősítünk a textil két szélére, illetve azokkal egy magasságban a falra fémcsíkot rögzítünk, akkor a függönyt odatapasztva még jobban elejét vehetjük a szoba kihűlésének. Arra azonban figyeljünk, hogy a radiátorok elé ne kerüljön a vastag anyagból, mert azzal bizony a hőt is kizárjuk.
4. Buborék az üvegen
A buborékos fólia remek burkolat lehet az áthűlő ablaküvegre, tavasszal pedig új értelmet nyerhet ez a praktikus kiegészítő azon ifjú családtagok körében, akiknek remek szórakozást jelent az apró légzsákok eldurrogtatása.
5. Hőforrás
Vegyen egy jó fürdőt, ám azt követően ne engedje le a meleg vizet, hanem töltse meg színültig a kádat forró vízzel! Az onnan felfelé áramló meleg levegő átjárja a lakást. Hasonló eredményt érhetünk el a sütő begyújtásával is, ha résnyire nyitva hagyjuk az ajtaját. Ahogy a folyó vizet, úgy a lángot se hagyjuk őrizetlenül!
6. Véd és eltakar
A leghidegebb falakra tegyünk a lakásunk színvilágához és hangulatához illő faliszőnyeget, amely akárcsak a földre helyezett pihepuha szőnyeg, tompítja a sima felületen keresztül érkező hideget.
7. Nyakra-főre
Ha megtöltünk egy térdzoknit rizzsel, majd a végét becsomózva betesszük pár percre a mikróba, pompás nyakmelegítőt nyerünk. Bokazoknikat használva ugyanezzel a módszerrel kézmelegítőkre tehetünk szert.
8. Meleg ágy
Egy jó takaró és egy elektromos ágymelegítő kellemes klímát biztosít az ágyba, utóbbi helyett akár hajszárítóval is javíthatunk a lepedő hőmérsékletén. Míg az alváshoz ideális a legfeljebb 18-19 Celsius-fok, frissen felébredve ez kevésnek tűnhet. Használjunk programozható időkapcsolót, és csatlakoztassunk hozzá egy hősugárzót! Majd programozzuk be a szerkezetet, hogy a vekker megszólalása előtt 15 perccel indítsa el a melegítőt.
9. Lélekmelegítő
Időzíthető kapcsolóval a kávéfőzőből is kihozhatjuk a maximumot, mely megfelelő beállítással pont addigra készíti el a forró és zamatos reggeli italt, mire kiérünk a konyhába. Egy csésze fekete pedig a testet és a lelket is képes felmelegíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.