Aktuális

Sétány lesz a pesti rakpartból. Egyszer

Vékony Zsolt

2016. október 9. vasárnap 18:00

Teljesen lezárják az autóforgalom elől Párizsban a Szajna egyik partját, visszaadva ezzel a területet a városlakóknak. A döntésről a francia főváros polgármestere, Anne Hidalgo azt mondta: a párizsiak ezzel visszahódították a Szajnát.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egykori igazgatója, közlekedési szakértő szerint ez példa Budapestnek is. Igaz, fővárosunkban nem könnyű megvalósítani hasonló elképzeléseket. Elég csak arra gondolnunk, hogy az idén nyárra lezárt Szabadság hidat milyen könnyen vették birtokba a budapestiek és a turisták, s milyen könnyen söpörte le az önkormányzat annak ötletét, hogy maradhatna végleg gyalogoshíd.

Persze némiképp igazságtalanok vagyunk. 2015 végén járta be a sajtót a hír, hogy a Duna-part megújítására kiírt, „Rak-park” elnevezésű tervpályázat nyertese, a Korzó Tervezési Stúdió hogyan is képzeli el a rakpart átalakítását. A tervezők a pesti rakpartot három részre osztották: a felső szakaszon (a Kossuth tér és a Lánchíd között) főleg parkosítanának, a középső részen (a Lánchíd és Erzsébet híd között) a gyalogosok lehetőségeit bővítenék. Az alsó, Belgrád rakparti szakaszon pedig próbálnának egyszerre az autósoknak és a gyalogosoknak is kedvezni. Szóval élhetőbbé tennék a Duna-partot.

– A BKK 2013-14-ben készítette elő a vezetésemmel azt a tervpályázatot, ami a rakpart forgalmának csillapításáról, új sétány és úszó pihenőterek, közterületek létrehozásáról szólt. Ez alapján folytatták le később az építészeti tervpályázatot is. Bízom benne, hogy ez mielőbb megvalósul – mondta a Bors érdeklődésére Vitézy Dávid. Hozzátette: a projekt azért csak a pesti rakpartra vonatkozik, mert a budai rakpart tranzitút, ami a Hungária körút budai részét és az M0-s hiányzó budai szakaszát is pótolja. Így ott nem reális lehetőség az autóforgalom csökkentése.

2019-re megcsinálják?

Rákérdeztünk a Fővárosi Önkormányzatnál, hogy állnak a Duna-parti projekttel. „A tervpályázaton győztes Korzó Tervezési Stúdióval szeptemberben kötöttük meg a szerződést. Az elkészülő tervek engedélyeztetése után a kiviteli tervek elkészítése és a kivitelező kiválasztása következik. Így a konkrét munkák legkorábban 2018-ban kezdődhetnek, időtartama várhatóan másfél év lesz” – válaszolták.

További cikkek

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Horror

Évekig őrizgette neje holttestét a feleséggyilkos rém

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Pottyondy Edina: Ha őrült is vagyok, hát nem ezért

likebalaton.hu

Jelölt hal – így részesülnek jutalomban a balatoni pecások

life.hu

"Be kell vallanom..." - Ezt gondolja Hosszú Katinka édesapja lánya eljegyzéséről

magyarnemzet.hu

A déli határzár hatékonyságát méltatta az amerikai sztárújságíró

szon.hu

Eltávolították a tetemeket a rakamazi Nagy-Morotva jegéről

origo.hu

Húsz év után először láttak újra „varázsnyulat”

nemzetisport.hu

Női kézi: hosszabbított norvég válogatott kapusával az ETO

vg.hu

Veszélyben a cseh orvosok

metropol.hu

Brutális hózápor csap le az országra, de van még egy rossz hírünk

life.hu

Hihetetlen! Az sincs biztonságban, aki enyhe tünetekkel megúszta a koronavírust

magyarnemzet.hu

Mellbevágó tények derültek ki az SZFE korábbi működéséről

origo.hu

30 éve halt meg az első Oscar-díjas spanyol, José Ferrer - képgaléria