Aktuális

Öngyilkos lett a a terrortámadás előtt elkapott szír férfi

Bors

Létrehozva: 2016.10.13.

Forrás: Twitter

Holtan, felakasztva találták meg cellájában Dzsaber al-Bakrt, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint is félő volt, hogy öngyilkos lesz, vagy éhségsztrájkba kezd.

Al-Bakr tavaly nyáron érkezett Németországba, a hatóságok feltételezése szerint terrortámadást tervezett egy robbanószerkezettel. A menekültstátuszú 22 éves férfi lakásában másfél kiló robbanószert találtak. Azt valószínűsítik, hogy az Iszlám Állam harcosa, aki robbanómellénnyel akart robbantani valamelyik berlini repülőtéren.

A hétvégén adtak ki körözést ellene, végül három másik szír államporgásrásgú férfi fogta el, illetve tartóztatta fel a hétfőn.

Előzetes letartóztatásba helyezték egy feltételezett társát is, egy 32 éves szíriai menekültet, akinek chemnitzi lakásában a pokolgépet készítette. A bérelt lakásban aceton-peroxidot (TATP) találtak, ezt a rendkívül veszélyes robbanószert használták az Iszlám Állam párizsi és brüsszeli merényleteit elkövető terroristák is.

Német lapok arról írnak, hogy al-Bakr már németországi menekültként többször volt Törökországban, lehet, Szíriában is. Kiképzést is kaphatott. Az eddigi sajtóban megjelent információk alapján úgy tűnik, már Európában radikalizálódhatott, iletve egyik utazása alakalmával – mondták rokonai – valószínűleg agymosáson esett át és manipulálták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970410
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák