Aktuális

Robbantani akart – szír honfitársai fogták le Németországban

MTI

Létrehozva: 2016.10.10.

<p>Három honfitársa ismerte fel és fogta el hétfőn a németországi Lipcsében azt a szír menekültet, akit robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt országszerte kerestek.</p>

A nyomozás vezetőinek drezdai tájékoztatóján Jörg Michaelis, a szászországi bűnügyi rendőrség (LKA) vezetője elmondta, hogy vasárnap késő este egy lipcsei rendőrőrsön jelentkezett egy szír állampolgár, és közölte, hogy a körözési fotó alapján lakótársaival felismerték, elfogták és megkötözték a gyanúsítottat. Egy felvételt is megmutatott a mobiltelefonján, amely a gyanúsítottról készült.

A rendőrök a tanú információi alapján röviddel éjfél után őrizetbe vették a gyanúsítottat a három szír férfi lakásán.

A szászországi LKA vezetője nem erősítette meg a Spiegel Online hírportál értesülését, miszerint Dzsaber al-Bakr a lipcsei főpályaudvaron az őt végül elfogó szíriaiakat megkérte arra, hogy adjanak neki hajlékot egy éjszakára. 

Jörg Michaelis elmondta: egyelőre a nyomozás tárgya, hogy a gyanúsított  miként került a lipcsei lakásba. Aláhúzta, hogy nem akarják veszélybe sodorni a három szír férfit, ezért nem adnak ki információkat róluk. 

Markus Ulbig szászországi belügyminiszter a tájékoztatón kiemelte: köszönet jár mindenkinek, aki közreműködött a gyanúsított elfogásában, így a szíriai állampolgároknak is.

Ulrike Demmer, a szövetségi kormány helyettes szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a szövetségi kormány szerint is elismerés és köszönet jár a rendőrségnél jelentkező szíriai tanúnak a gyanúsított kézre kerítéséért.

A nyomozás vezetőinek drezdai tájékoztatóján elhangzott: a nyomozás eddigi adatai alapján Dzsaber al-Bakr kapcsolatban állhatott az Iszlám Állam terrorszervezettel, és valószínűleg robbanómellényt akart készíteni. Az még nem ismert, hogy hol akart merényletet elkövetni, meglehet, hogy még nem választott célpontot.

Szombaton már megpróbálták elkapni

A 22 éves gyanúsított tavaly februárban menedékkérőként érkezett Németországba, júniusban menekült státuszt kapott. A szászországi Eilenburgban volt a bejelentett lakóhelye. Az idén szeptemberben vonta magára a hatóságok figyelmét, a többi között azzal, hogy pokolgép készítéséhez szükséges információkat keresett az interneten. Szombat kora hajnalban próbálták meg őrizetbe venni egy chemnitzi lakótelepen. Amikor a rendőrök egy terrorelhárító egységgel a helyszínre érkeztek, még csak azt tudták, hogy melyik épületben tartózkodik, de azt nem, hogy melyik lakásban. 

Kora reggelre állapították meg, hogy melyik lakásban van, de akkor távozott az épületből, és nem sikerült feltartóztatni. Egy figyelmeztető lövést is leadtak, hogy álljon meg. Célzott lövést azért nem tudtak rá leadni, mert másokat is veszélyeztettek volna - mondta Jörg Michaelis.

A lakásban aceton-peroxidot (TATP) találtak, és a rendkívül veszélyes és instabil robbanószer mellett gyutacsokat és más, pokolgép készítéséhez szükséges anyagot is lefoglaltak. 

A gyanúsítottnak egy társa is lehetett, a lakás 32 éves, menekült jogállású szír bérlője, őt őrizetbe vették - hangzott el a tájékoztatón. 

Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, amely közölte, hogy 1,5 kilogramm robbanószert foglaltak le, valamint olyan tárgyakat, amelyek alkalmasak robbanómellény készítésére. Kiemelték, hogy a gyanúsított "rendkívül professzionálisan" járt el, de egyelőre nincs arra utaló nyom, hogy választott volna célpontot tervezett robbantásos merényletéhez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség