Műtéti úton kellett eltávolítani a rezgő segédeszközt és ez még nem minden 

Műtéti úton kellett eltávolítani a rezgő segédeszközt és ez még nem minden 

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 04. 21:00
Bors

Egy angliai kórházban került az a nő, akiben bennragadt egy szexuális segédeszköz, és ami még rosszabb, a vibrátor be volt kapcsolva és rezgett is benne - írja a Daily Star. A történet azért is bizarr, mert a betegek az ilyen eseteket nemhogy nem mesélik el senkinek, de szinte szénné égnek az orvosok és nővérek előtt szégyenérzetükben. 

Ennek a sztorinak a főszereplője viszont úgy döntött, hogy még a kórházban elmeséli a facebookos ismerősinek, min ment keresztül az elmúlt órákban.

A nő - mint írta - a szombatot úgy kezdte, ahogy szokta, vagyis “játszott” egy kicsit. Ez viszont kórházba juttatta, mert a szép, rózsaszín vibrátort, csak műtétileg lehetett eltávolítani. Mivel a szexboltban hallottak a történetekről, felajánlottak a hölgynek egy újat játékszert, teljesen ingyen. “Szeretnénk, ha minél gyorsabban felépülnél, és bár tudjuk, hogy ez most épp egy fájó téma, de hallottuk, szükséged van egy új vibrátorra” - írták a nőnek.

Lapunknak korábban több egészségügyi dolgozó is nyilatkozott, amelyből kiderült, a magyarok nagyon találékonyak ha arról van szó, hogy örömöt akar szerezni magának. “Ami kézzel fogható, abban előbb-utóbb valaki meglátja a lehetőséget és felhasználja szexuális céljaira. Egy időben nagy sláger volt a dezodoros flakon, amit ha kupakkal felfelé dugtak be, gyakran anélkül húztak ki. Az uborka, répa, babán, fogkefe már szinte rutinmunkát ad. Arra is emlékszem, amikor egy fiatal fiú félt, hogy a kábítószeres tasakok kipukkannak a gyomrában, ezért kitalálta, hogy azokat ketchupos üvegbe rejti és alulról felhelyezi. Az akció előtt főpróbát tartott, de az üveg beszorult és a sebészeten kötött ki” – mesélte egy műtős.

Egy fiatal orvos pedig a következő történetet osztotta meg lapunkkal: A kórházba érkező úr a feles poharat talpával fölfelé helyezte végbelébe, amit a kórházban csak nagy nehézségek árán sikerült eltávolítani. „Megszenvedtünk vele!” – tette hozzá a doki. Valószínűleg az is meglepte az orvosokat, mikor egy megközelítőleg 25 centiméter hosszú, celofánba csomagolt gyertyára bukkantak egy korosodó úr hátsó nyílásában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.