Kollégái azt hitték, elaludt, pedig haldokolt

Kollégái azt hitték, elaludt, pedig haldokolt

újraélesztés
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 08. 21:30
Végül az életét figyelmetlen kollégái mentették meg az életét.
Bors

Munkahelyén az asztalra borulva aludt a 21 éves Imogen Guest – legalábbis irodai kollégái ezt hitték. A fiatal amerikai lánynak valójában szívrohama volt, és erre csak órákkal később jöttek rá, mikor végre megpróbálták felébreszteni.

Imogen nem reagált az őt szólongatók hangjára, sőt rázására sem, de a munkatársak szakszerűen jártak el: a földre fektették, majd az orvosi szobából szerzett defibrillátorral(!) sokkolták, közben megérkezett a mentőhelikopter is, amellyel kórházba szállították a szinte eszméletlen lányt. Ott végül megmentették a lány életét, aki azóta teljesen másképp látja a világot:

– Mára teljesen máshogy látom az életet, az apróságok, amik régen zavartak, már nem tudnak felbosszantani: a szüleimmel való a viták, a forgalmas utak nem húznak fel többé, teljesen lenyugodtam. Az orvosok, mikor kiengedtek azt mondták, éljem az életem. Hát én ezt teszem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.